Tizenkilenc évnyi „mondjon le!” után Gyurcsány Ferenc tényleg lemondott. És láss csodát: az ország nem szabadult fel, nem lett több levegő, nem jött el a demokratikus Kánaán. Csak csend lett. Zavart, tanácstalan, furcsa csend.

Akik eddig naponta követelték a távozását, most hirtelen nem tudják, mit kezdjenek a valóra vált vággyal. Mintha a kocsma díszalkoholistája hirtelen kijelentené, hogy leszokik – és az asztaltársaság nem tudná, miről beszélgessen nélküle. Mert Gyurcsány kellett. Kellett ellenségnek, hivatkozási alapnak, és legfőképp: ürügynek a saját politikai tehetetlenségre.

A Demokratikus Koalíció? Az vele volt egyenlő. Most, hogy ő kiszállt, a párt megmarad névnek, logónak és elhalkuló belharcoknak. Dobrev sem akar már vezér lenni, inkább csak válni. A DK-ból végleg szekta lett, de most már nincs ki köré körözni.

Gyurcsány pedig? Nem lett bűnbakból mártír, csak végre kiszállt a körhintából. Joggal politizált, amíg akart, ez volt a többpártrendszer – amit sokan összekevertek a „nekem tetsző pártrendszerrel”.

És hogy hiányozni fog-e? Persze. Mindenkinek. Még Orbán Viktornak is. Főleg neki.