Az Európa Unió, úgyis mint az egyébként meghaladásra érett kapitalista világrend egyik legfontosabb pillére, a legnagyobb vívmányának az ún. egységes belső piacának (Single Market) kialakítását tartja. Ez alapvetően a tőke maximális szabadságát célozza, igen kevés esélyt adva a dolgozói jogok kiteljesedésének, noha vannak tagadhatatlan szociális elemei is.

Az EU belső piaca leginkább a mindenkori tagállamok büszkesége, de a növekedési kényszerei okán folyamatosan több és több országgal, ország-csoporttal jutott valamilyen együttműködési egyezményre. Hagyományosan Svájc, Norvégia, Izland, Grönland és a kilépése óta az Egyesült Királyság tekinthető eme nagypiac szerves részeként, de legalább ilyen fontos a Törökországgal 1995 óta meglévő vámunió. Fentiek közös lényege, hogy az összes társult fél elfogadja az EU vámtarifarendszerét, illetve egymás között vámmentes szabadkereskedelmet folytatnak, továbbá nem hoznak, illetve tartanak az EU versenyjogával ellentétes szabályokat.

Az EU nagyjából hasonló, és az előbbiekre épülő egyezményeket hozott tető alá egy sor partnerével, amelyek nem csupán a kereskedelemre, hanem gyakorlatilag a tagsági viszonyra hajazó, ún. “fejezeti” szerkezetben rögzítik a gazdasági együttműködés kereteit. Ezek legfontosabbika az ún. szabályozási együttműködés, amelynek alapelve, hogy semelyik fél nem követelheti meg a másiktól az előírásaik felpuhítását. Ez különösen az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében kiemelkedő fontosságú. Az EU közel 40 országgal/ország-csoporttal tart fenn ilyen megállapodást, amelyek döntően az elmúlt 20 évben születtek. A korábban felsoroltak közül kiemelkedik a Kanadával, a Mexikóval és az Ukrajnával kötött egyezmény, jóllehet az USA-val való tárgyalásokat (TTIP) Trump elnök az első regnálása idején a célegyenesben felborította (2016), illetve lőtávolba sem került ilyesmi Kínával, avagy Oroszországgal.

Az EU kereskedelmi és gazdasági együttműködési rendszeréről kimondható, hogy világon a legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét jelenti, ezenfelül pedig az egységes belső piachoz tartozó országok ‘de facto’ a világ legnagyobb egységes piacát alkotják.

Az USA 47. elnökének vámügyi gumicicái okán a viszonylag rendezettnek tűnő globális kereskedelmi szerkezet felborult, s nem csupán az Egyesült Államok és a különböző országok kapcsolatait helyezte új dimenziókba, hanem ezen országok egymás közti kereskedelmére is kihat, egyelőre átláthatatlan módon. Példaként említhető, hogy midőn az EU-ból származó termékek 20 százalékos vámküszöbbel találkoznak az USA piacán, addig az Egyesült Királyság csak 10 százalékossal, azonban az esetleges viszontvámok meghatározása során az európai pozíciókat bizony egyeztetni kell a vámuniós partnerekkel, így Törökországgal is.

Nem véletlen tehát, hogy a jelenlegi turbulenciák során az EU ismét felvetette az oda-vissza “nullás”, azaz vámmentes kereskedelem ügyét, ami a majd’ egy évtizede bedugult TTIP tárgyalások alaptétele volt. Ez sokat kitisztítana az egyre kuszább viszonyokból, ami láthatóan nem csupán a szűkebb értelemben vett EU-s elemeket érinti.

Kínát leszámítva a világ most kivár, illetve keresi a tárgyalások, megállapodások lehetőségét. Kína, mint az USA utáni második (reáliákban immár az első!) legnagyobb nemzetgazdaság felvette a kesztyűt, s a legdurvább kereskedelmi háborúba lépett. A kivárók valószínűleg helyesen járnak el, de egy idő után mindenki az új állapotokra fog hangolódni, ami felgyorsíthatja az Egyesült Államok globális elszigetelődésének folyamatát.

AZ EU viszonylatában az USA a kereskedelmi deficitjének csökkentése érdekében most 350 milliárd dollár értékű energiahordozót akar az öreg kontinensnek eladni, jóllehet Európa ezt Kanadától is beszerezheti, ráadásul pont attól a Kanadától, amelyik épp kereskedelmi akadályokba ütközik déli szomszédjánál. A gyors, pár éven belüli átalakulás úgy írható le, hogy az EU eredendően orosz energiát vásárolt, aztán ebből már-már amerikai lett, ami most Kanadára fog szorítkozni, s ezzel párhuzamosan felpörög az EU-India egyezményes kereskedelem, a már amúgy is intenzív, ám korlátokkal terhelt EU-Kína viszonylat mellé.

Ha valaki tehát azt állítja, hogy az EU nem akar tárgyalni, az tulajdonképpen annyit állít, mint hogy az idő valójában visszafelé halad, továbbá a Föld lapos. Az EU még az idén véglegesít hozzávetőlegesen 10 új megállapodást a meglévő 40 mellé, ami egyben válasz az önként bezárkózó USA-nak. Természeti hasonlattal ez úgy írható le, hogy ha az elefánt nekiront a domboldalnak, akkor minden kár dacára az elefántnak fog jobban fájni.

Bankski –