És akkor hatalomra kerültek a kommunisták

Kalmár Szilárd a Moszkvater.comon közölt cikke 1919. március 21-étől kezdi elemezni az eseményeket, amikor a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták átvették a hatalmat Magyarországon.
Kalmár hangsúlyozza, hogy a második Vix-jegyzék átadása után az országban döbbenet uralkodott el. Az első világháborúban kivéreztetett, gazdaságilag összeomló ország korábbi politikai elitje eltűnt, és a Károlyi Mihályhoz köthető polgári-liberális kompromisszumkereső politika néhány hónap alatt megbukott. Ebben a kétségbeejtő helyzetben a Tanácsköztársaság kikiáltása kétségbeesett válaszként értelmezhető.
Az irás rámutat, hogy az oroszországi hadifogságból hazatérő magyar bolsevikok és a velük összeálló baloldali szociáldemokraták voltak az egyetlenek, akik ebben a reménytelen helyzetben vállalták az ország vezetését. Ők radikálisan szembementek már 1918 októberében is a polgári kormányzattal, és ellenezték például a hazatérő katonák lefegyverzését, felismerve, hogy a fegyveres erőkre szükség lesz egy esetleges honvédő háborúban.
Az 1919-es magyar bolsevik kísérletet a mai történelemszemlélet nemzetvesztő puccsként ábrázolja, azonban akkor a magyar kommunistákon és szociáldemokratákon kívül nem volt olyan politikai erő, amely felvállalta volna, hogy fegyverrel próbálja megállítani az antantot és szövetségeseit.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |