Ahogy a vaj ára feleződhetett, a minimálbér is duplázódhat azonnal

Amikor bevezették az árréstopot, egyik pillanatról a másikra 50-60%-kal csökkent bizonyos élelmiszerek ára. Nem hetek, nem hónapok alatt – hanem egy döntéssel. És láss csodát: nem szakadt be a piac, nem nyílt meg a Föld, és még a tej sem savanyodott meg idő előtt.
Ha ezt el lehetett intézni egy tollvonással, akkor vajon miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni a nettó minimálbérrel? Emeljük 1000 euróra! Ne mondja senki, hogy lehetetlen, hiszen ugyanígy „lehetetlen” volt az is, hogy a vaj és a joghurt ára feleződjön – aztán mégis megtörtént.
Persze jönnének az aggódó hangok: „De hát akkor mi marad a tulajdonosoknak? Mi lesz az osztalékokkal?” Hát, talán kicsit kevesebb. Talán idén nem kéne lecserélni azt a negyedik Audit. Talán a luxusjachton egy szobával kevesebb is elég lenne. Talán egy kicsit kevesebb profitból is lehetne élni – főleg, ha közben azok, akik ténylegesen megtermelik ezt a profitot, végre tisztességes bért kapnának.
A vállalkozások működnének tovább, a bolygó nem állna meg a pályáján, és a vállalkozók is találnának új hobbikat a profitmaximalizálás helyett. Például kipróbálhatnák, milyen érzés méltányosan megfizetett dolgozókkal együtt építeni egy fenntarthatóbb gazdaságot.
Mert ha a profit kisebb is lenne, az élet mehetne tovább – sőt, talán még jobb is lenne.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |