Tudják, mi a baj az ezer eurós minimálbérrel? Hát az, hogy túl sok lenne! Nem a dolgozónak persze – neki még így is alig maradna, miután befizette a rezsit, a hitelt, meg azt az apró luxust, amit egyesek „élelemnek” hívnak. Nem, az igazi gond ott kezdődik, hogy ha a melósnak ennyi jutna, akkor hogy nyúzzák meg rendesen?

Mert kérem, a gazdasági egyensúly olyan finom dolog, mint a jól sütött libacomb. Ha a munkavállaló túl jól él, még a végén nem vállal el minden túlórapénz nélküli pluszműszakot. Ha nem szorong attól, hogy hónap végén mit eszik a gyerek, akkor talán eszébe jutna, hogy joga is van valamihez. És ha elég sokan keresnének normálisan, hát oda lenne a régi jó magyar vállalkozói szokás: a „ha nem tetszik, el lehet menni” bölcsessége.

Az állam pedig? Ő meg hol fogja összekapargatni a sok szép adót, ha a nép nem minden fillérért sírva adózik? Nem véletlen, hogy inkább a „versenyképességet” védik. Mert ha a munkásnak túl jó, az a tőkének túl rossz. Úgyhogy marad minden a régiben. Nyúzzuk csak tovább egymást – de persze szabályozott, adózott és kellően „európai” módon.