Tanácsi rendszert akar a Szolidaritás a korrupt huszadrangú csinovnyikok uralta önkormányzatok helyett

Galba-Deák Ádám Székely Sándor szolidaritás

Kevesebb fővárosi kerületet, közösségi tanácsokat, a helyi önkormanyzati rendszer megszüntetését, és a pártok településekből való kitiltását javasolja a Szolidaritás Mozgalom.

A Szolidaritas Mozgalom üdvözli a kormány új javaslatat, ami szerint ezentúl a költségvetést gyarapítják a felelőtlenül gazdálkodó önkormányzatok fel nem használt pénzeszközei.

Galba-Deák Ádám szerint ez a lépés nem elegendő, úgy indokolja a közleményben, hogy jelenleg 3178 önkormányzat van Magyarországon, ebből mindössze 553 település működtet önálló polgármesteri hivatalt, a többi 2625 település 712 ún. közös önkományzati hivatalon osztozik, ezért 712 közös hivatal legyen ezentúl önálló közösségi tanács, amely alá létszámtól függően 3-6 kistelepülés is tartozna.

A Mozgalom számítása alapján évi mintegy 200 milliárd forintnyi megtakarítást eredményez és a települések hatékonyabb és felelősebb gazdálkodást is folytatnának. Ráadásként nem lennenek kitéve pártpolitikai csatarozásoknak. A Szolidaritás Mozgalom végezetül azt is javasolja, hogy politikai pártok ne indulhassanak közösségi tanácsi választásokon!

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

A hatalmi politizálásban nincsenek elvek

Magyarországon a politika egyszerű, mint egy kétszínű zokni: vagy narancs, vagy sárga. Aki meg pirosban gondolkodik, annak nincs lába, legalábbis ezt próbálják elhitetni vele. Az