110 milliárdot költöttünk tavaly értéktelen kínai bóvlikra, csak azért mert olcsó


A filléres kínai piactér tavaly több mint kilencmillió teljesített megrendelést hozott mintegy 110 milliárd forintos forgalommal, az aktív vásárlói bázis novemberre elérte az 1,8 millió főt Magyarországon – írja a Forbes.

Ez jelentős növekmény a legutóbbi, tavaly márciusi mérés óta, amikor még csak 850 ezren használták a Temut. Utóbbi 1,8 milliós teljesítménye főleg annak fényében figyelemre méltó, hogy 2024-ben összesen 4,2 millió fő volt a valamiféle terméket online vásárlók köre.

A Temu még úgy is a csúcson végzett, hogy 2024 végén veszített lendületéből, amiben a PwC szerint az emelkedő árai és a romló árfolyam is szerepet játszott. Azonban „agresszív marketingkampányával” bevonzotta a vásárlókat, az egész évben növelte a vásárlási gyakoriságukat, és a továbbra is kedvező árakkal pedig „ugyanakkora költségkeretből több terméket tudtak vásárolni, ami tovább fokozta a vásárlási aktivitást

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

A hatalmi politizálásban nincsenek elvek

Magyarországon a politika egyszerű, mint egy kétszínű zokni: vagy narancs, vagy sárga. Aki meg pirosban gondolkodik, annak nincs lába, legalábbis ezt próbálják elhitetni vele. Az