Orbán Viktor a rendszerváltás (politikai rendszerváltoztatás) idején liberális és piacpárti politikusként indult, majd később egy sajátos, államközpontú kapitalizmust alakított ki. Az ő gazdasági modellje nem a kapitalizmus leváltására, hanem annak újraosztására és egy politikailag lojalitáson alapuló gazdasági elit kialakítására épült.

Az állam erős beavatkozásával és az oligarchák támogatásával egy olyan rendszer jött létre, amely a tőkés rendszeren belül új erőviszonyokat hozott létre, de nem szakított annak alapelveivel. Orbán nem egy alternatív gazdasági modellt kínál, hanem egy olyan kapitalizmust, amelyben a politikai hatalom határozza meg, hogy ki lehet a nyertes és ki a vesztes.

Magyar Péter politikai felemelkedése sok szempontból emlékeztet a fiatal Orbán Viktor pályájára, de jelentős eltérések is megfigyelhetők. Mindketten egy fennálló rendszer kritikájára építették fel politikai identitásukat, és a hatalmon lévő elitet támadták azzal az ígérettel, hogy új korszakot nyitnak az ország politikai életében. Orbán Viktor 1994-ben az akkori politikai elit leváltását ígérte, míg Magyar Péter ma az Orbán-rendszer lebontásának zászlóvivője.

Magyar Péter eddigi megnyilvánulásai alapján nem fogalmazott meg átfogó gazdaságpolitikai reformokat, és nem utalt arra, hogy elvetné a kapitalista rendszert. Sokkal inkább a jogállamiság, az átláthatóság és a korrupció visszaszorítása mellett érvel, amely inkább a piac „tisztességes” működésének visszaállítását célozza. Egyelőre nem látszik, hogy egy új gazdasági rendszert akarna bevezetni, sokkal inkább a jelenlegi rendszer torzulásait kívánja korrigálni. A kérdés az, hogy ez valóban egy új, demokratikus korszak elindítását jelenti-e, vagy csupán egy másik hatalmi struktúra felépítését.

Magyar Péter jelenleg karizmatikus vezetőként próbálja magát beállítani és így próbálja fel építeni mozgalmát, hasonlóan ahhoz, ahogy Orbán Viktor a Fidesz élén egy új politikai generáció élére állt a rendszerváltás utáni években. Egy ilyen személyiségközpontú mozgalom azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy később a hatalom központosításához és egy újabb, domináns politikai erő kialakulásához vezet. Ugyanakkor Magyar Péter helyzete több szempontból is eltér a fiatal Orbánétól. Nem egy kiforrott pártot vezet, hanem egy frissen alakult mozgalmat, amelynek még nincs stabil struktúrája és hosszú távú politikai programja. Ez lehetőséget ad arra, hogy valóban egy demokratikus, intézményes keretek között működő politikai közösség jöjjön létre, de fennáll a veszélye annak is, hogy idővel egy erősen centralizált vezetés alakul ki körülötte.

A történelmi és geopolitikai különbségek is jelentős tényezők. Orbán Viktor kezdetben nyugatbarát politikusként tűnt fel, majd később szembefordult az európai politikai irányvonallal, míg Magyar Péter jelenleg egyértelműen az európai értékeket és a jogállamiságot hangsúlyozza. Az azonban még nem egyértelmű, hogy hatalomra kerülve mennyiben maradna következetes ebben az irányban.

Az ország akkor eshet „cseberből vederbe”, ha Magyar Péter is egy olyan politikai rendszert épít ki, amelyben a hatalom ismét egyetlen központi vezető kezében összpontosul. Ha azonban képes egy valódi demokratikus alternatívát teremteni és az intézményrendszer megerősítésére törekszik, akkor elkerülhető, hogy az ország csupán egy másik egyszemélyi hatalom árnyékába kerüljön. A döntő kérdés az lesz, hogy Magyar Péter valóban a demokratikus intézmények és a politikai közösség erejére épít-e, vagy inkább a saját vezetői szerepét erősíti meg a jelenlegi rendszer lebontása után.

A lényeg, hogy egyikük sem kívánja leváltani a kapitalizmust, de Orbán Viktor egy politikailag irányított, államközpontú kapitalista modellt épített ki, míg Magyar Péter inkább a piac szabályozottabb és átláthatóbb működését hangsúlyozza. Ha valaki radikálisabb reformokat vár a kapitalizmus rendszerében (mindennapi életünkben), egyikük sem az a politikai vezető, aki ezt véghezvinné.