20 ezer ember hal meg évente az egészségügy alulfinanszírozása miatt

Döbbenetes adatról beszélt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamra elnöke: évente 60 ezren halnak meg lyan betegségekben, amik elkerülhetők lettek volna. Ez a szám a háromszorosa az európai uniós átlagnak, de Csehországban is „csak” 40 ezer.
Ez a szám szerinte az életmódunkból is fakad (elhízás, dohányzás), de 20 ezer azoknak a haláleseteknek a száma, ami közvetlenül az egészségüggyel függ össze: hosszúak a várólisták, nem jutnak időben szűrővizsgálathoz az emberek.
A MOK elnöke azt is elmondta, hogy vannak olyan területek, amelyek jól működnek, de „a nagy egész nem áll össze”.
„Az orvosok jelentős része nem tudja azt mondani, hogy na most ezen a viziten minden rendben volt, minden betegút rendben van” – fogalmazott Álmos Péter, aki azt is hozzátette, hogy nyugaton is vannak problémák, ott is van várólista. Az egészségügy Álmos Péter szerint mindenhol kihívásokkal néz szembe, ami azért is van, mert robbanásszerű a fejlődés, ma már olyan betegségeket tudunk gyógyítani, amit 20-30 évvel ezelőtt nem tudtunk, és ez mind több pénzt, több embert igényel.
A Magyar Orvosi Kamara tüntetése március 8-án lesz Budapest belvárosában, de Álmos Péter egyelőre több részletet nem árult el a demonstrációról.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |