Hazaárulás

Komoly, de valamelyest elkoptatott ez a szó, fogalom. Eleink sokat használták már morálisan, politikailag, jogilag, s a ma embere is viszonylag könnyen osztogat ilyen címkéket. Nem ritkán öldöklésbe is fordult a hazaárulással való hadonászás, és a jövőt illetően sem lehetünk teljesen nyugodtak. Kiváltképp, ha a művelet a szó legszorosabb értelmében tárul elénk. Ez most Rákosdubaj.

Félreértés ne essék! Az is megér egy misét, vajon Budapest felkent vezérei, illetve a kormányaink miért is nem foglalkoztak ezzel a területtel évtizedeken át? Nyilván van rá indok bőséggel, ám azért az tényszerűen ritkaság, hogy egy modern világvárosban egy viszonylag központi zónában évtizedeken át parlagon legyen egy közel egy négyzetkilométeres terület.

Most viszont a kormány eljöttek látja az időt, hogy változtasson. Azért a kormány, mert a terület tulajdonosa, azaz a MÁV a nevében foglaltak szerint állami cég. Az szintén ritkaság, hogy egy tulajdonos az adott város megkérdezése nélkül döntsön a területhasznosítás mikéntjéről, hiszen egy közösségben mindenki élvezi, vagy szenvedi a másik jó-rossz cselekedeteit. Éppenséggel aligha lehetne itt mondjuk sertéstelepet építeni, hiszen a tágabb értelmében vett környéket árasztaná el a bűz, de ugyanígy kohászati kombinátnak se örülnénk. Márpedig nem csupán a fülünket és az orrunkat bánthat egy félresiklás, hanem a szemünket is.

Hadd említsek egy végtelenül fájdalmas példát, éspedig az örök város, Róma történelméből.

1907-ben egy orosz főúr vásárolt meg egy hatalmas telket a Vatikántól nem messze, amely akkortájt talán kieső területnek tűnhetett, ami aztán a vevő neve után Villa Abamelek névén rögzült a térképen, majd lett az orosz proletárforradalom egyik vívmányaként szovjet, illetve ma orosz nagykövetség. A helyzet az, hogy a mai Róma körbe nőtte, s így az örök város szinte kellős közepén ott áll egy óriási, elképesztően jó fekvésű, mindenhonnan jól látható, zárt komplexum, amit csak kerülgetni lehet, de jogilag nem része Olaszországnak. Sánta hasonlattal élve úgy fest, mintha Budapesten a komplett Rózsadomb, a Margitsziget, avagy a Gellérthegy lenne egy idegen állam tulajdona. A kívülről is látható épületek egyébként nem csúnyák, s a szép növényzet még egy kisebb sportstadiont is takar.

Mondanom se kell, minden római lokálpatriótának felmegy a vérnyomása, ha erre gondol, s nem is nagyon szívesen beszélnek róla. Inkább amolyan elviselendő nemzeti szégyennek tekintik. Immár 120 éve, és nagyjából a világ végéig.

Valami hasonló hiba készül Rákosdubajon. A helyzet pontos értése végett az egykori Rákosrendezőt nem valamiféle befektetői csoport, hanem az Abu-Dzabi emírség, pontosabban az emír veszi meg, aki onnantól kezdve ugyanúgy rendelkezik a használat és az értékesítés minden mozzanatáról, mint ahogy odahaza teheti. Igaz, ma még nem, de szerződéses jogot szerzett, hogy ezen a hatalmas telken minden magyar törvény és előírás alól felmentést kaphasson, ha kér. Azt mindenki fantáziájára bízom, hogy az az emírség, amelyik egyébként a szomszédjában, a Dubaji Emírségben is beruházói főszerepet játszik, az mi mindenre törekedhet?

A vételár inkább filléresnek mondható. 30 millió euró a kvázi belépő, ami után a magyar kormány köteles 750 millió eurós fejlesztést elvégezni a telek környezetben, hogy a maradék 70 milliós vételárhoz hozzájusson! Az üzlet lényege, hogy a magyar kormány legkevesebb 750 millió eurót fizet azért, hogy egy arab uralkodó kegyeskedjen 100 millió euróért kézbe venni és sajátjaként működtetni Budapest egy szeletét.

Üzletnek a végtelenségig méltánytalan, a város fejlődése szempontjából pedig elfogadhatatlan ügyletről van szó. Mindenféle szempontból kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Mégis, attól tartok, hogy nem a Fidesz szokásos korrupt természete a legnagyobb baj, még csak nem is a városképi szörnyűségek ígérete, hanem az, amit ez a rezsim a nemzet ellen hosszabb távon elkövetni készül.

A mocskos alapügylet látszólag egy nagyszabású telek-panama, ami abból a szempontból nem is kiugró, hogy a COVID idején a külügyminiszter ugyancsak 750 millió eurót pukkantott el állítólagos lélegeztető gépekre, amelyek mind a szemétben végezték, illetve alig többet bukott az ország tavaly év végén, amikor is 1 milliárd eurónyi (410 md Ft) le nem hívott EU-forrás ment a levesbe. A Fidesz bűnlajstromán 1 milliárd euró amolyan “egységnyi” összegnek tűnhet, de az országnak ez igen komoly érvágás, főleg ha az napi gyakoriságú.

A városképért is van aggódni valónk, bár a MOL-toronyba hamar belenyugodtunk, jóllehet egy rendesebb kormányváltáskor érdemes lenne legalább a felét visszabontani, mint ahogy Lázár János gondolta leborotválni a hódmezővásárhelyi panelházakat.

Ám nem ez a fenti két bűncselekmény a jövő igazi kihívása.

A veszedelem abban áll, hogy ha ez a városrész valóban úgy fog majd funkcionálni, mint Dubaj. Bár csodájára járnak, azonban a mindenki által fenntarthatatlannak vélt műváros lényegében a globális korrupció, csempészet és pénzmosás abszolút központja. Igaz, nem mindenki fér hozzá az elérhető előnyökhöz. Csak azok, akik egy termetesebb összeget lepereálnak helyi ingatlanvásárlás, vagy egyéb, diszkrét ügylet formájában. Onnantól kezdve nincs adófizetés, hanem szervezett, sőt a városon belül területileg is elkülönülő klaszterekbe tömörülhetnek, mintegy céheket alkotva a maguk mocskos, vagy kevésbé mocskos tevékenységük védelmében. Hogy ezt miért tűri a világ? Hát mert “csak” általános üzletekről van szó, elég jól elkerülve a fegyver- és a drogkereskedelem gyanúját is.

Dubajban nem ciki méregdrága luxusautókkal furikázni, kiváló szórakozási lehetőségek vannak, s bár az utcákon nem szabad dohányozni, a magas élet sok összetevője tetten érhető. Ha valakinek sok pénze van, azzal szinte minden szemet be lehet “húnyatni”. Nem véletlen, hogy a száz leggazdagabb magyar alighanem mindegyike, továbbá néhány ezer kisebb kaliberű honfitársunk is rendelkezik pár száz négyzetméternyi lakó- vagy irodafelülettel Dubajban.

A kiváltságos és adómentes élet azonban Magyarországon is tetten érhető,

bár egyelőre nem olyan mértékben, mint Dubajban. Idehaza is létezik az ún. aranyvízum rendszer, amelyet Rogán Antal és körei működtetnek. Itt csak annyi a feltétel, hogy az érdeklődő legalább fél millió eurónyi (kb. 200 millió forintnyi) “befektetést” tegyenek, s máris kaphatnak akár családi letelepedési engedélyt az EU-tag Magyarországon. Ha több pénz is mozdul, akkor jönnek az üzleti és adóengedmények. A híres brüsszeli bürokraták hiába prüszkölnek, szinte minden tagállamban van valami hasonló rendszer, amelyek a különböző érdekcsoportoknak kedves külföldi bűnözők ápolását szolgálják. Igazából gusztustalan fertő ez az egész, de mindenféle üzleti romantikát hazudnak melléje, így aztán bő gőzzel száguld a bulivonat.

Ma Magyarországon többnyire annyit látunk ebből a disznóságból, hogy ún. külföldiek Budapesten ezrével vásárolják fel a jobb lakásokat, ahol többnyire nem lakik senki, legfeljebb arra szakosodott vállalkozók üzemeltetik airbnb-ként. A mértékről annyit, hogy a fővárosban minden ötödik lakás hivatalosan lakatlan, viszont a bérleti díjak az egekbe másztak.

A Fidesz mai főkolomposai már a nyugdíjra készülnek, amikor már kevesebb lehetőségük lesz az országot fosztogatni. Ezért gondolhatják azt, hogy egy Dubaj-jellegű bűntanyát kéne varázsolni Rákosrendezőből, ahol csak az abu-dzabi emírrel kell elszámoljanak, s azt se feltétlenül Budapesten. A kormány 750 millió eurós területfejlesztési ígérete nyilván sokszorosára emelheti a telek értékét, amin a háttérben jól el lehet osztozni, s amit csak fokozhatnak a majdani jogi könnyítések. Pár tucat mai magyar korifeus, továbbá ezek arab és bizony amerikai partnerei irgalmatlanul sok-sok milliárd forintnyi, eurónyi, dollárnyi bevételhez juthatnak hosszú éveken át, amiből még a dédunokáik is élhetnek, mint Marci hevesen. Mindezt adómentesen, a törvényeken kívül helyezkedve.

Rákosrendező lényege tehát egy, végső fokon lopott telken,

törvények feletti jogi-gazdasági enklávé létrehozása, amely hosszabb távon is adómentesen termelhet számtalan milliárdot az ötletgazdáknak, s a hozzájuk csapódó nemzetközi bűnözők tömegének. Nekünk budapestieknek csak a bamba bámészkodók szerepét szánják. Esetleg tüntikézhetünk, amiket aztán a mindenkori hatalom le-levereget.

Az ügyletet jogi utakon aligha lehet megakadályozni, vagy ha mégis, addigra már lesz annyira előrehaladott minden, hogy a bős-nagymarosi kártérítés sokszorosát húzhatjuk a nyakunkba. Ez a rákosdubaji ügylet legalább az évszázad végéig fogja megpecsételni Magyarország sorsát, megfosztva minket bármiféle érdemi fejlődés, gyarapodás esélyétől.

Egy járható alternatíva van, ez pedig a forradalom. Ha nincs hozzá kedvünk, akkor pedig “éljen Orbán Viktor és Magyar Péter”, akik már most dörzsölik a tenyerüket!

Szanyi Tibor

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.