Ennyire kevés gyerek még sosem született Magyarországon mint tavaly

Tavaly 9,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2023-ban.
Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyerek született, és 11 773 ember halt meg, az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2024-ben 77 500 gyerek jött világra, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. A KSH adatai alapján ez a valaha mér legalacsonyabb születésszám.
Ezen belül január–márciusban 9,1, április–májusban 6,8, június–augusztusban 14, szeptember–decemberben pedig 6,4 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, míg egy évvel korábban még 1,51 volt. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16 százalékkal több az előző évi, 42 951 fős értéknél.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |