Az euró (€) nemzése

A kapuvári születésű Lámfalussy Sándort azért említik az euró atyjaként, mert az ötlet fogantatásától kezdve az új pénz megszületésééig többnyire ő állt a felelős európai intézmények élén. Úriemberként nyilván Orbán Viktorral is szóba állt, azonban azt már csak az utóbbi elbeszéléseiből ismerhetjük, hogy állítólag mikre hívta fel a magyar kormányfő figyelmét?
Ha minden igaz (márpedig Orbán esetében sajnos alig van ilyesmi), akkor a nagy pénzügyér állítólag azt tanácsolta a nagy futballszakértőnek, hogy az euró bevezetésével nagyon kell vigyázni, mert ha az túl korán történik, annak a gazdaságra nézvést pusztító hatása is lehet.
Itt tartunk. Márpedig komoly szégyen, hogy a magyar kormányfő egy irgalmatlan hülyeséget akar a 2015-ben elhunyt legendás magyar szakember szájába adni. Halott ember ugyanis nem szól vissza. Ám szóljunk helyette mi, akik igyekszünk a dolgok lényegét meglátni!
Az euró az Európai Unió valutája, amit a tagországok kötelesek bevezetni. Ennek azonban nincs határideje, s pont azért nincs, mert a bevezetésnek rengeteg feltétele van, s egyoldalú lépéssel eddig csak egy, ráadásul kívülálló ország, Zimbabwe tette (egyik) saját valutájává. Az euró azonban egyúttal politikai projekt is, tehát az ún. Eurózónához való csatlakozás számtalan együttműködési kötelmet és lehetőséget teremt.
A bevezetésnek négy lényegi feltétele van, amelyek teljesülése esetén az EU tagországok szakminisztereit tömörítő Tanács dönt, amelyben nyilván egyetlen olyan pénzügyminiszter sem ül, aki ne venné figyelembe az előzetes véleményt alkotó Európai Bizottság, az euróövezeti tagállamok és az Európai Parlament ajánlásait, továbbá a saját jól felfogott érdekeit, hogy t.i. egy alkalmatlan tagországot ne rántsanak a saját nyakukba! A feltételek meglehetősen objektívek és kemények, azaz árstabilitás, fenntartható kamatláb, fenntartható államháztartás és stabil átváltási árfolyamok. Nem részletezem, de a pattogó infláció, a ráncigált kamatlábak, a hetente módosított állami költségvetés, továbbá a repkedő árfolyamok közepette Magyarországnak egy ‘hímhangya-nemiszervnyi’ esélye sincs, hogy akár csak a jelentkezési papírját beadja, nemhogy az eurót bevezesse.
Lámfalussy Sándor inkább tehát valami olyasmit mondhatott Orbán Viktornak, hogy az EU pokolian figyel arra, nehogy véletlenül engedékeny legyen, s arra alkalmatlan országot vegyen be az euró-projektbe, mert arra mindenki rámehet. Úgy is mondhatnánk, hogy e tekintetben Orbánnak azért sem osztanak lapot, mert a vonatkozó feltételeket nem csupán egy alkalommal kell teljesíteni, hanem azt követően két éven át úgy is kell viselkedni! Magyarán szólva jó fiúnak/leánynak kell lenni, egy kicsit helyben kell járni, és ha se aki nem vétózza meg, akkor be lehet lépni. Ismerve Orbánt, neki ez nem fog menni.
Az Eurozónában bent lenni már csak azért is jó, mert sok szempontból stabilitást ad. Azonban kívül lenni sem feltétlenül rossz, legalább is mindazon kormányzati, illetve nemzeti banki döntéshozók számára, akik a bennfentes információik alapján saját zsebre végzett műveletekkel gazdagítják magukat, illetve fosztogatják hazájukat. Ilyenek éppen szép számmal vannak Magyarországon, akik konkrétan egy bűnözői körbe, azaz a NER-lovagrendbe igazoltak, kiváltképp a leköszönő elnök, Matolcsy György és körei.
A nyájas olvasók kedvvért elárulom, hogy amikor a magyar forint árfolyama jelentősebben kimozdul valamerre, akkor a kellő háttér-információkkal rendelkező csapatok nagy tételben vesznek, illetve eladnak forintot, vagy egyéb devizákat, s ezekkel a műveletekkel akár órák alatt milliárdos nyereségekre tehetnek szert. Mit szépítsük a dolgokat, meg is látszik rajtuk.
Az euró bevezetésének odázgatása mögött tehát elsődlegesen az uralkodó csoportok rablási szándékai állnak. Ha egy normális kormány megrázná a bundáját, s némi szigorral nekiveselkedne a feltételek teljesítésének, akkor 3-5 év alatt megoldható lenne a csatlakozás. Igaz, ahhoz a lopásokat és rablásokat már ma a abba kéne hagyni!
Bankski –
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |