Isten hozta! Ördög vigye!

A cím nagyjából összefoglalja a január 20-i történéseket. Orbán Viktor szerint Donald Trump beavatása egy új hajnalként értelmezendő, jóllehet 108 évvel ezelőtt Leninék már teremtettek egy hasonló legendát egy Auróra nevű hajó kapcsán. Orbán azonban nem áll meg itt, hanem dacolva Magyarország tengerektől távoli státuszával, hajóra akarja rakni az Európába szorult “sorosistákat”, mint ‘anno’ Adolf Hitler.
Ez utóbbi szereplő regnálása idején Soros György éppen bujkálni kényszerült Budapesten a németek által Madagaszkárra álmodott hajóutak elől, amit persze a maga képtelenségei miatt a németek is sutba vágtak, s helyette inkább itt, Európában pusztítottak el, lőttek agyon, illetve gázosítottak el bő hat millió zsidó embert, Endlösung, azaz végső megoldás jelszó alapján.
Szóval nem hangzik túl jól, amikor egyik-másik szélsőségesen nacionalista (továbbá fasiszta, náci, nyilas) magyar kormányvezér hajókáztatni akar neki nem tetsző, burkoltan azért lezsidózott embereket. Orbán Viktor, mivel meghívás híján nem kívánt részt venni az általa istenített amerikai elnök beiktatási ünnepségén, s csak Gál Kinga EP-képviselőjét küldte ki dideregni a washingtoni nagytérre, ezért inkább itthon értékelte a nemrég befejeződött, s elég vékonyra sikeredett EP-elnökségi ciklust, amelynek végén az Ördögre bízta azon honfitársait, akiknek nem tetszettek az elmúlt félév mutatványai.
Elérkeztünk tehát oda, hogy Orbán Viktor a sorosistákat és a hazai kormánykritikusokat ki akarja hajítani a kontinensről, illetve az Ördögre számít a további sorsuk rendezésében. Annak idején Horthy is gondolt hasonlókat, bár amikor Hitler közölte vele, hogy biztos-ami-biztos alapon katonailag megszállja Magyarországot, akkor a kormányzónak csak annyira futotta a büszkeségéből, hogy hátat fordított a Führernek, s faképnél hagyta. Ezt követően fél millió zsidó honfitársunkat ölték meg, az addigi magyar katonai veszteségek százezrei, illetve az ezután történt ostromok során elpusztult magyar emberek sokasága mellett.
Szóval, soha nem kerültek semelyik nemzet dicsőségtáblájára, amikor embereket akart kihajigálni, illetve elvitetni. Személy szerint ádáz ellenfele vagyok Sorosnak és az összes többi nagytőkés kizsákmányolónak, azonban még forradalmi hevületemben sem mennék odáig, ahová a magyar miniszterelnök szavai mutatnak. Annak ellenére sem, hogy a nemzetközi nagytőke, azaz a kapitalizmus történelme során százmilliók pusztultak bele a szegénységbe, a természetrombolásba, s az ezek nyomán halált arató betegségekbe.
Baloldali emberként megelégednék az óriásvagyonok zárolásával, társadalmasításával, majd újrakeletkezésük megakadályozásával. Akik mások fizikai pusztulását kívánják, akár csak képletesen is, azokat immár Orbán törvényei is büntetik. Beszédes, hogy kivéve őt magát.
Szanyi Tibor
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |