Decemberben megint nálunk volt legrosszabb az inflációs adat az Unióban

4,6 százalékkal voltak magasabbak az árak a tavalyi év utolsó hónapjában az egy évvel korábbinál, ráadásul egyetlen hónap alatt is nagyot nőttek. Az élelmiszerek drágulása egyre jobban gyorsul, többet kellett fizetni a benzinért is, és már a rezsiszámítás módszertana sem nagyon segít lejjebb vinni az inflációt – közölte a KSH.
Az év utolsó hónapjában átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. A mostaninál nagyobb áremelkedést éves szinten utoljára épp 2023 decemberében mért a KSH.
Részletesen a következőképp állt össze a mostani szám:
- a szolgáltatások átlagosan 6,8 százalékkal drágábbak, mint egy éve ilyenkor;
- az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt;
- az alkoholos italok és a dohány ára 4,3 százalékkal emelkedett;
- az „egyéb termékek” kategória, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási eszközökkel, 3,8 százalékkal drágább lett;
- a ruhák 2,7 százalékkal;
- a tartós termékek 0,6 százalékkal drágultak;
A 20 ország közül, amelynek az Eurostat eddig a decemberi adatát közölte, egyben sem nagyobb az infláció, mint Magyarországon.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |