Tiszta Amerika, hantás Trump és alvós Biden


A The New York Times, úgy is mint az USA egyik legrégibb és legnagyobb olvasottságú napilapja ún. szerkesztőségi cikkben szorgalmazza, hogy Joe Biden (82) lépjen vissza az elnökjelöltségtől, miután állítólag katasztrofálisan szerepelt a múlt heti TV-vitában Donald Trumppal (78) szemben.

Kétségtelen, Joe Biden saját bevallása szerint sem fiatal, és szellemi, illetve fizikai állapota minden megfigyelő szerint hanyatlik. Donald Trump energetikusabbnak tűnik, azonban a hantázás olyan szinten eluralkodott rajta, hogy míg Bidennél a dadogásokat és elkalandozásokat számlálják, addig Trumpnál a hazugságokat.

Tegyük helyre a dolgokat! Trump többet beszél félre tartalmilag, mint Biden formailag.

Ezzel együtt nehéz objektív sajtóról beszélni egy olyan országban, ahol egy bármilyen tekintélyes szerkesztőség veszi a bátorságot, és híradás helyett királycsinálással foglalkozik. A The New York Times-t egyébként baloldalinak szokták emlegetni, sőt a vérmesebbek kommunistának mondják, azaz elvileg a demokrata Joe Biden szelíd támogatója kellene legyen, ám a magyar politikai felfogások szerint inkább full liberálisnak kéne neveznünk. Olyannak, amely reggeltől-estig csak hisztizik, és bármely elvét képes feladni, hogy az általa képzelt főgonoszt elűzhesse.

Bár a lap egyelőre udvariasan csak a regnáló elnököt noszogatja a lelépésre, azért nem lepne meg, ha napokon belül előállnának némi személyi javaslatokkal. A lehetséges, azaz valamelyest sugalmazott választék egyébként három hölgy azaz, Hillary Clinton, Michelle Obama, avagy a náluk jóval fiatalabb Alexandria Ocasio-Cortez. Mindhárman óriási ismertséggel bírnak a Demokrata Párton belül és kívül, vagyis egyáltalán nem lennének esélytelenek a több sebből vérző Trump-pal szemben. Kérdés persze, hogy egy utolsó pillanatos csere, mennyire lenne elfogadható a presztízs-szempontokra nagyon is érzékeny amerikaiak szemében?

Van még a hagyomány, amely szerint amennyiben egy regnáló amerikai elnök újrázni kíván, azt a saját pártjában nem szokták megkérdőjelezni. Most pedig mégis, éspedig alkalmassági aggályok miatt. Ennél fogva valóban Biden megfontolásain múlik, hogy visszalép-e?

Ha én lennék a Biden-csapat legfőbb tanácsadója, akkor alighanem azt mondanám, hogy az agg elnök vigye végig a kampányt, s az amúgy is esedékes augusztusi demokrata kongresszuson esetleg tegyen egy hatalmas gesztust valaki javára, aki azonnal megígéri, hogy egy-az-egyben az ő programját viszi végig. Esetleg!

Biden ugyanis amerikai mércével nézve kifejezetten jó elnök volt eddig. Az amerikai polgár ugyanis a zsebével szavaz, azaz munkahelyekkel, alacsony árakkal és olcsó benzinnel lehet lekenyerezni. Biden pedig ezekben kifejezetten jól teljesített világviszonylatban is, tehát ha az életkorával nem szórakoznának, akkor simán óriási többséggel számíthatna az újraválasztásra.

Nézzünk azonban egy kicsit a hazai vizekre! Emlékezetes, hogy a “dadogósnak” csúfolt, már bőven nyugdíjas Medgyessy Péter milyen szépen hazavágta az ereje teljében lévő akkori miniszterelnököt, Orbán Viktort, amit utána a csak két évvel idősebb Gyurcsány Ferenc is megismételt.

Szóval, az életkori előnyök nem feltétlenül érvényesülnek, s azt gondolom, hogy kár az ilyesmit meglovagolni. Tűnhet Donald Trump viszonylag fit-nek Joe Bidenhez képest, az általa mondott rengeteg hülyeség bőven ellensúlyozza a vélt előnyeit. Úgy fest tehát, hogy az amerikaiak az előtt a dilemma előtt állnak, hogy egy beteges hazudozót, avagy egy rozoga öregurat válasszanak? Megjegyzem, ha az életkor oly sokat számítana, akkor az USA nem jutott volna el a vének csatájáig.

Mindkét esetben azonban azzal is tisztában vannak az ottani szavazópolgárok, hogy az elnök ugyan szent, de a keze neki is meg van kötve az intézmények által, amiben, szóval az amerikai alkotmányban sokkal nagyobb a bizalmuk, mint bármilyen emberi tulajdonságban.

Márpedig amerikai alkotmány van, Biden pedig kifejezetten jól teljesített az elnöki programjával, tehát inkább neki áll a zászló, még akkor is, ha úgy kell majd lesegíteni a következő vita színpadáról.

Csak kívánni tudom Magyarországnak, hogy legközelebb olyan kormányt válasszon magának, amely ki fogja rángatni hazánkat az EU sereghajtójának szerepköréből, s még véletlenül se adjon bizalmat semelyik hazudozónak, lett légyen az Feri, Viki, vagy Peti! Életkor nem számít.

bankski –

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai Vélemény

A franciák csak félig viccelnek

Immáron sokadjára történt Franciaországban, hogy a szavazópolgárok játszásiból megtolják a szélsőjobbot, majd a mindent eldöntő második fordulóban helyre is teszik. Budapestről nézve ez elég bizarr

Hazai Vélemény

Nicsak, miféle pártokra szavazunk?

FIDESZ
Orbán Viktor, elvileg a nép egyszerű gyermeke, mára azonban minden jel szerint Magyarország leggazdagabb embere, aki a családjának alkalmas tagjait, valamint barátait külön-külön is sokszoros