Nicsak, miféle pártokra szavazunk?


FIDESZ

Orbán Viktor, elvileg a nép egyszerű gyermeke, mára azonban minden jel szerint Magyarország leggazdagabb embere, aki a családjának alkalmas tagjait, valamint barátait külön-külön is sokszoros milliárdossá tette. Kormányában legalább két, ugyancsak milliárdos oligarcha is található Lantos Csaba és Szalay-Bobrovniczky Kristóf személyében.

TISZA

Magyar Péter született budai úrigyerek, akinek a nem túl erős karrierjét születésétől fogva az elithez tartózó családtagjai egyengették. Komolyabb saját gazdasági tevékenysége nem ismert, NER-lovagi tisztsége azonban havonta 5-10 millió forintos juttatásokat gyümölcsözött számára az elmúlt évtizedekben, érdemi munka nélkül. Vagyonáról nincsenek közvetlen információk, de a NER-hez köthető összjövedelme a milliárdos nagyságrendet súrolja.

DK

Gyurcsány Ferenc gyakorta dicsekszik proli származására, bár az előző (kádári) pártállami időkben már kimutathatóan a kivételezettek közé tartozott. Vagyonát anyósának köszönheti, aki a kommunista nomenklatúra teljes spektrumát átfogta. Saját üzleti eredményeiről kevés ismeret van, az eredeti tőkefelhalmozáshoz hasonlatos privatizációs korszakban megalapozott vagyoni helyzete mégis a több milliárd forintos zónába illeszkedik, saját bevallása szerint is.

MSZP

Tóth Bertalan jellegtelen vidéki pártirodistából vált az MSZP óriási vagyonát kifosztó Puch László táskahordozójává, s ebbéli minőségében később az agonizáló párt egyes számú intézőjévé. Vagyona ismeretlen, azonban erősen feltételezhető, hogy 30 évnyi főtolvaji szárnysegédként durván Magyar Péterrel azonos számú milliárdocskákat őrizgethet.

LMP

Ungár Péter született milliárdos. Gazdasági ügyekkel soha nem foglalkozott, viszont édesanyja, a NER-celeb Schmidt Mária férje, az egykori szabaddemokrata ingatlanmágnás, a néhai Ungár András hátrahagyott vagyonát gyarapítgatja, elsősorban az Orbán-kormánytól kapott, erősen felülárazott bérleti szerződések formájában.

Momentum

Váltakozó vezetői egytől egyig kivételezett budai úrfiúk és úrilányok, igen jó iskolákkal hátuk mögött, s többnyire a szüleik által biztosított vaskos anyagi bázisokon. Jelentősebb vagyonuk nem látszik, azonban havi több milliós fizetésekhez vannak szokva. Játszótereik fényét a szintén ingatlanspekulánsi családból származó Haris Éva fényezgette, ezáltal egy olyan jól képzett, ifjú és jómódú világképben élnek, ahol nekik soha nem kellett dolgozniuk.

Párbeszéd

Karácsony Gergely eddig még nem volt komolyabb anyagi vállalkozásokhoz köthető, mindenesetre az eddigi politikai pénzgyűjtő akciói sok százmillió forintos nagyságrendben zajlottak, meglehetős homály közepette, amelyből a szintén sokszoros milliárdos, Bajnai Gordon sziluettje emelkedik ki.

MEMO

Gattyán György az ország egyik leggazdagabb embere, alapvetően a pornó-üzleteken megtollasodva.

Mi Hazánk

Toroczjkai László hosszú időn át az ország egyik határtelepülésén, Ásotthalmon polgármesterkedett, így jövedelme legfeljebb a támogatónak hivatkozott “kIs- és középvállalkozók” világából származik. A neonáci párt anyagi hátteréről annyi tudható, hogy sokszorosát költi a legális bevételeinek.

Vesd össze:

ISZOMM Tagjai és vezetői egytől- egyig munkájukból élő emberek. Normális életvitel, semmi luxus, a pártkassza is tartósan üres. Eredményeiket kizárólag a munkájukból érték el, szponzoruk soha sem volt.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak