Világunkban totális a káosz. Járványok, háborúk, természeti csapások mindenütt. A káoszt tovább növeli, hogy oda jutottunk, hogy ember legyen a talpán, aki a hírekből ki tudja bogozni, vajon mi történik és miért történik, és hogy egyáltalán történik-e bármi is bárhol, vagy az egész esetleg csak egy média-hack (nem összetévesztendő a balatoni hekkel, ami amúgy nem a Balatonból van, de ez mellékszál).

Szerkesztőségünk belpolitikai rovatvezetője most azt próbálja kibogozni, miért és mi történik Lengyelországgal, illetve Magyarországgal? Miért támogatja az USA a lengyeleket? Mit akar Oroszország és Kína a magyaroktól? Miért támogatja Magyarország a török NATO-vétót Svédországgal és Finnországgal kapcsolatban? Mi akar a német autóipar? És hová állnak a “belgák”? – Eszes Péter írása.

Egyszer volt, hol nem volt, lett egyszer két ország, amelyek önképe – történelmük alapján némileg jogosan – jóval másabb, mint ahogyan őket a jelenben megítélik. Igen, hazánkról és Lengyelországról beszélek. Magyarország egészen 1526-ig abszolút önálló és komoly részese volt az európai nagyhatalmi játszmáknak, később az Ausztriával közös történelmünk során is komoly hatásunk volt a folyamatokra.

Lengyelország egészen más logikán, de velünk sokszor párhuzamosan emelkedett fel, majd süllyedt bele elképesztő háborúkba, majd újra fel, majd újra le. Mindkét állam története folyamatos háborúkból áll, náluknál nagyobb, vagy gazdagabb országokkal, birodalmakkal. Mindkét állam komoly problémát jelentett azoknak, akik le akarták őket győzni ,és hát igazán nem is sikerült senkinek sem pacifikálni sem Magyarországot, sem pedig Lengyelországot.

Magyarország és Lengyelország is súlyos emberi, anyagi és területveszteségekkel jött ki világháborúkból, ráadásul a szovjet-blokkba integrálták őket, a nyugat-európai politikai elitek nem biztos, hogy olyan nagy bánatára…

Aztán jött a rendszerváltás, és a két ország szépen lassan beintegrálódott az Európai Unióba.

Csakhogy!

1989-ben nem állt meg a történelem, bármennyire is jól hangzott ez egy filozófus szájából. Sőt! Valójában a hidegháború végével elkezdődött a felmelegedés. Mármint a problémák felmelegedése.
Már Jugoszlávia szétesése jelezte, hogy az örökké forrongó Balkán és Közép-Kelet Európa tartogathat meglepetéseket, de a most folyó ukrajnai háború (ami egyenes ágú rokona az elmúlt ezer év kelet-közép európai háborúinak) egyértelműen rámutat arra, hogy a történelem folytatódik.

Jelenleg Németország és Franciaország veszít politikai súlyából. Lengyelország az Egyesült Királyság, az USA és az északi országok egy részének segítségével új pólust kezd képezni az oroszok és a kinaiak ellenében, az EU -n belül.

A magyar miniszterelnök pedig – bár nem mondja ki nyíltan, de – úgy tűnik, hogy a középkori magyar királyság mag-területéből kiindulva, legalábbis gazdaságilag, vissza akarja szervezni a Kárpát-medencét, Szerbiát, Horvátországot a magyar korona… elnézést, a magyar állam irányítás alá.

Mindezt a német cégek segítségével, továbbá orosz, de leginkább kinai támogatással.

Tehát míg az USA Lengyelország segítségével el akarja vágni Európa centrum-országait az orosz nyersanyagtól és a kínai politikai befolyástól, addig a centrum-országok gazdasági elitjei Magyarország segítségével, meg akarják tartani keleti a pozícióikat, még akkor is, ha a saját politikusaik ezt nem tudják/akarják/merik kimondani.

Magyarország illetve Lengyelország tehát totálisan másképp reagál az USA és Kína, avagy a Nyugat és Kelet küzdelmére. Mindkettő lehetőséget lát benne a gazdasági felemelkedésre, valamint – ne szépítsük! – a revánsra. Mindkét állam kormányzó elitje, valószínűleg már a világpolitikába való visszatérésről álmodozik és hát úgy tűnik, hogy ezek az álmok akár valóra is válhatnak. De miért nem együtt mozog a két ország?

A hosszas kifejtés valószínűleg több könyvet is kitenne. Röviden talán annyit lehet mondani, hogy a két ország történelme bár hasonló, sok ágon mégiscsak alapvetően eltérő. Míg a lengyelek az elmúlt ezer évben élet-halál harcot vívott az orosz állam és német állam valamilyen formája ellenében, váltakozó sikerrel, addig a magyar állam nem feltétlenül ápolt rossz kapcsolatokat se a Kijevi Rusz-szal, sem Oroszországgal, sem pedig Bizánccal. Magyarország sokkal inkább harcolt eleinte a németekkel, az osztrákokkal és hát persze a törökökkel, nem beszélve a szomszédos kisebb népekkel.

Mindenesetre évszázadok óta Magyarország legfontosabb kulturális-gazdasági partnere Németország, azon belül is Bajorország. Magyarországnak nem osztrák kisebbsége van (ami elég fura), hanem ‘sváb’, azaz német.

Lengyelország számára egy szövetséges Ukrajna valamint a gyenge Németország és a legyőzött Oroszország politikai és biztonságpolitikai stratégiai, valamint történelmi siker lenne. Magyarország számára viszont az a cél, hogy történelmi területein a gazdasági vezető szerep az övé legyen, amit talán a későbbiekben területi revízió is követ.

A két ország ehhez keres és talál is pártfogókat. Közép és nagyhatalmakat. Úgy tűnik mindkét ország szerepe egyre inkább értékelődik fel. Az amerikai elnöki hangsúlyos varsói látogatás, valamint a magyar grandiózus iparfejlesztési stratégia, amit a napokban vázolt fel az országot 12 éve vezető miniszterelnöke, jól mutatják a vonalakat.

Akik ismerik a történelmet, tudják, hogy Lengyelország és Magyarország egykor nagy és erős országok voltak, amelyek valóban érdemben befolyásolták a történelmet. Úgy tűnik, hogy sok száz év kihagyás után mindkét ország más-más stratégiával, más-más célokkal, más-más szövetségesekkel vissza akar térni a nagypolitikába, mert azt látják, hogy lehetőség van erre.

Úgy tűnik most, hogy ezek a célok ütköznek egymással, már rövid távon is. E sorok írója nem tud elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az első világháborút kvázi az Osztrák-Magyar Monarchia kezdte (német nyomásra), valamint hogy a második világháború hivatalosan Lengyelország németek általi lerohanásával kezdődött. Mindkét világégésben mindkét ország elmondhatatlan veszteségeket szenvedett.

Jó lenne, ha nem lenne harmadik része ennek a borzalomnak. Csak reménykedni tudunk abban, hogy akik most vezetik az országainkat, olvassák a történelemkönyveket. És nem akarják újra kinyitni a pusztító háborúk

A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.