Varga Judit újra szingli, mostantól kávézni hívhat bárkit, legyen az férfi vagy nő


Elválik egymástól Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter, akik 18 évvel a megismerkedésük után döntöttek így – olvasható Magyar Péter közösségi oldalán.

Két évvel ezelőtt, már egyszer szétmentek, de akkor még Magyar úr el tudta nyelni a békát, ezek szerint újra megtörtént az, ami két évvel ezelőtt.

A bejegyzés törlése után nem sokkal Varga Judit is megszólalt. Az igazságügyi miniszter közleményében azt írta, szeretné megerősíteni, amit a férje nyilvánosságra hozott.

Valóban válófélben vagyunk. Legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak.

A közleményt azzal zárja, hogy egyebet nem kívánnak megosztani a nyilvánossággal, és köszöni a megértést.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak