Hősi halott lesz az éjszaka meggyilkolt 30 éves rendőr


A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf szerint vizsgálják a helyszínre kiérkező rendőrök szakszerűségét, de a jelenlegi állás szerint szakszerűen és jogszerűen jártak el, az arányosság elveinek is megfeleltek, mondta. „Ezek a rendőrök, akik intézkedtek, hősök voltak”, mert akár civil életet is menthettek az intézkedéseikkel, mondta a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásért felelős főügyészhelyettese, Fürcht Pál.

A halott rendőrt Baumann Péternek hívták, a rendőrség szerint kilenc és fél éve szerelt fel, az utóbbi időben körzeti megbízottként dolgozott. 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték a kollégái. „Egy szakmailag felkészült kollégát veszítettek el” a rendőrök, mondta Gál. Baumannt hősi halottnak fogják nyilvánítani.

A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek munkatársuk helytállása előtt.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak