Fenntarthatatlan fejlődés

fejlődés

A jelenlegi gazdasági világválságban az a különleges, hogy nem csupán a tőkés termelési rendszerekbe kódolt ciklikusság jellemzi, hanem meg van spékelve a COVID miatti leállások utáni visszapattanás nehézségeivel, amiket aztán még megfejel az Ukrajnában dúló háború minden kisugárzása.

No, most légy okos, Domonkos!

A különböző nagy nemzetközi szervezetek néhány globális agytröszt ötleteitől vezérelve 1987 óta használják a fenntartható fejlődés fogalmát, ami az eredeti megfogalmazás szerint “kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövő generációk képességét, hogy kielégítsék saját szükségleteiket”.

Akinek kötözködni való kedve volt, az megtehette, és meg is tette. Mégis, erős támogatottság övezi az eredeti meghatározást, hiszen köznapi nyelven az arról szól, hogy ne vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot, ami azért elég közkeletű ismeret. Az csak az emberiség pechje, hogy a mondás minden okossága ellenére a bármilyen tojást tojó tyúkokat is többnyire le szoktuk vágni.

Nagy kérdés persze, hogy mik a jelen szükségletei, az pedig még nagyobb, vajon el tudjuk-e találni az utánunk jövő generációk szükségleteit? Gyerekkorunkra visszaemlékezve, szüleink sajnos a legkevésbé sem olyan szükségleteket vizionáltak, mint amilyenek lettek. Például szó sem volt mobiltelefonokról, jóllehet Nikola Tesla már a nagyszüleink idejében ilyesmit álmodott, viszont például egyre több és több húsról szólt a jövő, aminek ugye most épp az ellenkezőjére törekszünk. Na jó, kiegyensúlyozott táplálkozás, meleg otthon, színvonalas oktatás és nagy-nagy egészség alapvető célkitűzés volt, bár elég siralmas, amit ezekből eddig elértünk.

Az igazi bajok persze ott kezdődnek, hogy amiről korábban azt hittük, hogy csodaszer, s az idők végéig fenntartható, azok közül szinte mindenről bebizonyosodott, hogy nem az, sőt, a jövő generációk képességeit meglehetősen aláástuk.

Ha csak az energiát nézzük, akkor az iparosodás lényege a szén (és acél) volt, márpedig a széntől ma már menekülnénk, ha tudnánk. Aztán jóval többet gondoltunk bele a kőolajba, majd a gázba, amikről szintén kiderült, hogy nem csupán rongálják a környezetünket, de egyre drágább és drágább az előállításuk. Sok helyütt az atomenergiát hitték a jövő zálogának, majd mostanra egyesek inkább elfelejtenék az egészet. Egyetlen állócsillag maradt, nevezetesen hogy nem termelni, hanem takarékoskodni kellene többet.

A kormányok gazdaságpolitikái azonban épp az ellenkezőjére csábítanak. A dolgoknak az egyik rákfenéje a kormányzati költekezésekben rejlik, hiszen ezeknek csak az eladósodástól való félelem szab gátat. Már ahol.

Az EU-ban például van három bűvös szám. 3, 60, 1/20. A 3 azt jelenti, hogy a megtermelt javak legfeljebb plusz 3 százaléka legyen az állami eladósodás mértéke, egészét tekintve pedig ne haladja meg a az éves teljesítmény 60 százalékát, illetve a kóros eladósodottságból való visszaúton minden tagország a tényhelyzete és a 60 százalék közötti rész egy húszadát faragja le évente. Illetve ez most pont nincs így, minthogy az EU a COVID miatt ez év végéig minden szabályt feloldott, szóval addig még szabad a csók!

Ami majd utána következik, az viszont újabb kérdőjeleket dobál elénk. Már most kitűnik, hogy a kormányok a lehető legegyszerűbb módszer felé, vagyis az ún. kinövekedés felé kacsingatnak. Gyakorlatiasan szólva ez azt jelenti, hogy ha a gazdasági növekedést hajszolják, akkor a változatlan költekezés arányai egyre kisebbek lesznek, s egy idő után mindenki megérkezik a Kánaánba.

Nos, lehet ezzel a szemeket kenegetni, de normál ésszel belátható, hogy legfőképp a fenntarthatóság kerül veszélybe. Igaz, lényegesen fájdalmasabb lenne azt mondani, hogy parancsoljunk megálljt a növekedésnek, ám ezzel azt üzennénk a társadalmaknak, hogy sorry, de nem fog javulni az emberek életszínvonala. Mindazonáltal a kormányok mégis szorosabbra húzzák a nadrágszíjat, hiszen az infláció felpörgetésével úgy is lehet rontani az életnívón, hogy bárkinek a jövedelmét nominálisan csökkentenénk, sőt, még akár növelni is lehet, amennyiben az kisebb, mint a pénz értékvesztése.

Márpedig a materiális növekedés egyre kevésbé fenntartható. Az elérhető erőforrásokról sorra derülnek ki, hogy roppant végesek. Az új típusú akkumulátorok felettébb ígéretesek, de mindenki könnyen kiszámolhatja, hogy az ezekhez szükséges ritkafémek még annyira sem állnak rendelkezésünkre, hogy a mai, belsőégési motorokkal felszerelt autóink egytizedét elektromosra váltsuk. Egy darabig még nagy üzlet lesz ez az átállás, de már most látszik, hogy hamar itt a vége. A legújabb és tényleg biztató ötlet a hidrogénalapú energiatermelés, noha egyelőre nem látjuk, vajon ez majd egyszer hol tud visszaütni?

Egyetlen reményünk tehát az optimizmus, vagyis a jóhiszeműség. Reálisan nézve azonban el kellene engedjük a fejlődés fogalma mellől a fenntarthatóság jelzőjét, és inkább a kármegelőzés felé kellene forduljunk! Reménykedjünk, de ne gondoljuk azt, hogy a ma elgondolásai holnap is bizonyosan talpon maradhatnak. Okosabbnak tűnik a fejlődés fogalmának olyan értelmezése, miszerint inkább a bölcsességet párosítsuk vele, ami jórész kizárja, hogy a pillanatnyi jó ötletekkel kampányoljunk. Egyszersmind ez azt is jelenti, hogy csak az lehet fejlődés, amiről minden elemében hisszük, hogy mentes a környezetpusztítástól, viszont egyaránt jobb lesz tőle a magunk, illetve az utódaink földi élete. A lényeg, hogy folyamatosan legyünk reszponzívak a múlt, a jelen és a jövő visszacsatolásaira, s ne ragaszkodjunk semmihez, ami csak a pillanatot szolgálja! Viselkedjünk úgy, mint azok a menetstabilizáló automatikák, amelyeket az autóinkba építünk! Ezek másodpercenként ezeregy döntést hoznak, amiket ugyanannyiszor felülbírálnak. Sőt, időnként erőből lassítnak, s akár meg is állnak egy időre.

Fura módon, a rengeteg mindenről való lemondás is lehet fejlődés.

Bíró Zoltán – Szanyi Tibor

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

Olcsóbb olajat hoz a Mikulás

Az európai és a magyar sajtó egy része szinte kordivatként jajveszékel az EU vezetőinek szigorú döntésein, amelyek az Oroszországgal szembeni szankciókra vonatkoznak. Ezek a döntések

Vélemény

Testvérek háborúja?

A népek eredettörténetét sokféle legenda övezi. Egyesek szerint az igazi magyarok valójában a székelyek, ezért mámoros fantáziával rajongunk Erdélyért, bár nem a mienk. A szerbek