Újra lehet nyugdíj mellett tanítani, különben éheznének az egykori pedagógusok

nyugdij oktatás rezsi
pedagogus

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagja szerint a nyugdíjasok újrafoglalkoztatása inkább csak tűzoltásként értékelhető, amivel valószínűleg nem csak a tanárok megfogyatkozását igyekszik mérsékelni a kormány.

A PDSZ választmányi tagja hozzátette ugyanakkor, hogy a visszafoglalkoztatás mentőöv is lehet azon volt pedagógusok számára, akiket korábbi fizetésük csak alacsony nyugdíjra jogosít, és így fokozottan kitettek az inflációnak, ami a fűtési szezonban a visszavágott rezsicsökkentéssel tovább súlyosbodhat.

A G7 hangsúlyozta, pontos statisztika a pedagógusi pályát követő nyugdíjakról nincs, tavaly azonban még az évtizedes tapasztalattal rendelkező tanárok fizetése is messze elmaradt az átlagbértől, és a szakmában sosem voltak jellemzők a jó fizetések, így vélhetően az öregségi ellátás összege sem kiemelkedő. Az oktatás területén betöltetlen álláshelyek száma azonban jól mutatja, hogy mennyire fontos lenne újra státuszba venni a nyugdíjba küldött pedagógusokat, ez az érték ugyanis közel megkétszereződött 2018 és 2022 között.

A tanárok vissza tudnának térni a munkába, ugyanis néhány év kihagyás még nem okoz szakmai hátrányt számukra, ám kérdés hogy akarnak-e ismét a közoktatásban dolgozni. Sokuk a nyugdíjkorhatár elérésével tulajdonképpen elmenekül az iskolából. Az alacsony fizetések, a megbecsülés teljes hiánya, az intézményi átalakítások, valamint a kormány folyamatos fenyegetései nem teszik vonzóvá a szakmát, azonban sokan kiszolgáltatott anyagi helyzetük miatt kénytelenek lehetnek visszamenni az állami oktatásba.

G7

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Parlament a szarban

Számtalan politikai elemző gyakorta szórakoztatja olvasóit, hallgatóit, nézőit, miszerint az Európai Parlament egy magas habzású, de gyenge hatékonyságú intézmény, s gyakorlatilag semekkora befolyással nem rendelkezik