Hol lakik az Úristen? A nagy Orbán-Putyin titok

gáz Orbán Viktor Putyin

Az oroszok bemondták a blöfföt, vagy ún “vis maior”-ra hivatkozva legalább egy német (mások szerint több európai) cég felé közölték, hogy rajtuk kívül álló okok miatt leállítják a gázszállításokat, amiket belátható időn belül nem is áll módjukban újraindítani.

A piaci elemzőket, no pláne a politikai döntéshozókat picit sem lepte meg ez a közlés. Úgy is mondhatni, benne volt a levegőben.

Az ügy természetesen igen szövevényes. Valójában az oroszok ukrajnai agressziójához kell visszamennünk, ha érteni akarjuk a mozgatórugókat.

A Covid-járvány viszonylagos múltával a lefojtott világgazdaság nagyjából egyszerre jött újra lendületbe, ami hirtelen megsokszorozta a termelés energiaigényeit, ráadásul az egyes cégek egymás fölé licitálva akartak mihamarabb energiához jutni, s ez hirtelen az egekbe tornázta az energiahordozók pillanatnyi árát. Leginkább a gázét, hiszen a nagy tömegű energiahordozók (pl. olaj, szén) sorában a gáz szállítása a legnehézkesebb, hiszen ahhoz karbantartott csőrendszerek, illetve folyékony gázt előállító indulópontok, ezt szállítani képes hajók, illetve a végállomás környékén ún. visszafejtő üzemek szükségesek. (A problémát fokozza, hogy. pl. az EU-n belül az elektromos áram árát a gáz árából vezetik le.)

Az oroszok alighanem ezt a hirtelen energia-, pontosabban gázszűkét látták alkalmas időpontnak februárban az Ukrajna elleni támadásra, gondolván, hogy az energiára farkaséhes nyugati cégek érdekei miatt az EU nem fog az átfogó szankciók eszközéhez nyúlni. Ha ezt így gondolták, akkor csúnyán elszámították magukat. Most viszont loholnak az események után, s minden erejükkel a gázárak újabb és újabb emelésén vannak.

Kétségtelen, az EU által eddig meghirdetett hat szankciós csomag egyikében sem szerepel a gázvásárlások leállítása, de azt Brüsszel nagyon világossá tette, hogy a blokk öt éven belül teljesen függetleníteni akarja magát az orosz gáztól. Ahhoz, hogy ezt komolyan lehessen venni, a németek épp az indulása előtti napokban blokkolták egy vadiúj, nagykapacitású csőrendszer üzembe állítását, ami Északi Áramlat 2 néven Oroszországból a Balti-tengeren át közvetlenül Németországba vitte volna a gázt. Emellett több ország (pl. Hollandia, Bulgária, Litvánia) már most leállította az orosz gáz importját, ami azt jelenti, hogy újabb vásárlásokat már nem eszközölnek.

Az év elején az EU gázimportjának durván 40 százaléka volt orosz eredetű, amit hihetetlen erőfeszítéssel a nyárra már 20 százalék alá tolt, s ha a további alternatív források valóban működésbe lépnek, akkor Európa egy kis spórolással már az idén megnyerheti ezt a csatát, és gáz hiányában biztos senki nem fog itt megfagyni. Nyilván ez az erőfeszítés sok áldozattal, például az ipar igényeinek átmeneti korlátozásával járhat, ami a becslések szerint 1 százalékponttal vetheti vissza az egyébként impozáns európai gazdasági növekedést.

Természetesen nem vagyunk még a csata végén. A bulvársajtó elképesztő szalagcímekkel riogatja az európai polgárokat, ami persze igen nehéz helyzetbe hozza a szakértőket, a politikusokat, és hisztérikus kilengéseket produkál a gáz tőzsdei árát illetően.

Az oroszok ezt a lélektani pillanatot használják most ki, amikor cinikusan “vis maior”-t kiáltanak, amivel zsarolni próbálják Európát, persze látszólag megőrizve a ‘megbízhatóságukat’, hiszen úgymond szállítanának ők, csak hát rajtuk kívül álló okokból nem tudnak.

A közvéleményt esetleg lehet ilyenekkel kábítani, de a szakmai illetékeseket biztos nem. A latin “vis maior”, avagy a diplomáciában franciául “force majeure” fogalom tartalmát leginkább az angol “act of God”, vagyis “Isten műve” kifejezés fedi le, tehát alapból csak a földrengés, a villámlás okozta tűzvész, a hegyomlás, avagy ilyesmikből következő árvizek lehetnek elháríthatatlan akadályok. Más gyakorlatilag nem. Még a háború sem, hiszen az sem Isten akaratából robban ki. Természetesen a nagy nemzetközi szerződésekben a felek hosszasan szokták részletezni, hogy mégis mit tekintenek elháríthatatlan akadálynak, s ebből a szempontból az oroszoknak a mostani bejelentésükkel vagy igazuk van, vagy nincs. Erről bizony a vonatkozó megállapodásokban megjelölt bíróságok fognak dönteni, de majd csak évek múltán. Most viszont a politika diktál, azaz a kommunikációs háború esetével állunk szemben.

Az oroszok jelenleg azt hivatkozzák “vis maior”-ként, hogy a nyugati cégek az embargók miatt nem szállítják le az orosz csővezetékekben használt szivattyúk javításához, karbantartásához szükséges alkatrészeket, s ezért akadozik a pumpájuk. Minthogy a Krím-félsziget 2014-es erőszakos orosz elfoglalása óta ha gyengén is, de már megindultak bizonyos nyugati szankciók, így józan ésszel feltételezhető, hogy az óvatos jogászok azóta már biztosan számolnak ilyen eshetőségekkel, tehát minimális az esélye annak, hogy az oroszoknak jogilag igazuk lenne.

A kulcs tehát Putyin kezében van. Ha ugyanis akarna, akkor tudna szállítani. Ilyen horderejű problémát az orosz iparnak meg kellene tudnia oldani, ha mással nem, hát kis kínai segítséggel. Nyilván betesz neki a nyugati technológiai embargó, de egy (vagy akár két) darab jó nagy szivattyút azért képesnek kéne lennie előállítani, ha már pár ezer nukleáris rakéta összejött arrafelé. (Ha mégsem, azzal inkább a nyugati szankciók eredményességét igazolnák.)

A többségi szakmai vélekedés szerint az oroszok mindenféle képmutató hazugság közepette hamarosan leállítják az Európába irányuló gázszállításokat, hiszen azt már könnyedén beláthatják, hogy az említett öt éves távlatban az EU egészen biztosan, sőt kényelmesen megoldja a tőlük való függetlenedést. Azonnali alapon azonban esetleg még sok borsot lehet törni az európai országok orra alá, ami szélső esetben a mai őrült magas tőzsdei jegyzéseket tovább korbácsolhatja az egekbe, így netán rés üthető a jelenlegi európai belső szolidaritás és egység falán.

Itt viszont mindenképpen kell egy hazai leágazást tennünk!

Az európai egység megbontása nem csak Putyin álma, hanem Orbán sajátos ‘szolgáltatása’ is. A hisztérikus hangulatot növelendő a magyar kormány egyenesen energia-vészhelyzetet hirdetett, ami persze Brüsszelben értelmezhetetlen, hiszen Magyarországra akadálytalanul áramlik az energia, illetve a hazai termelés is folyamatos. Valódi “vészhelyzeti” probléma, vagy akár annak esélye ugyanis kizárható, már csak az európai belső energia-szolidaritás okán is. Ám ebben az állítólagos vészhelyzetben a magyar kormány simán eladott gázt Szerbiába, nem is keveset, az éves magyar igények 5 százalékának megfelelő mennyiséget, ami az energia-vészhelyzet gyakorlati cáfolata. Az pedig egyenesen röhejes kábítás, miszerint a kormány elrendelte a hazai gáztermelés 1,5 millárd köbméterről 2-re emelését, ugyanis tavaly pont 2 milliárd köbmétert bányásztak Magyarországon.

Azt egyelőre nehéz elképzelni, hogy a sokat reklámozott Putyin-Orbán, továbbá Lavrov-Szíjjártó barátság fényében az oroszok hirtelen deklarálnák a Magyarországra szóló szállítások blokkolását. Ilyesmi azonban elősegíthető a már említett “vis maior”-hoz hasonló események mímelésével, vagy a hazai tartalékok tudatos apasztásával, pl. Szerbiába való exporttal. A meghirdetett új lakossági horror-árak szintén feszítik az idegeket. Mindez előállíthat egy pánikhangulatot idehaza, ami esetleg másfelé is ragadós lehet, s máris kitörhet egy kis öröm Moszkvában.

Ez bizony játék a tűzzel.

Pávatánc? Lehet. Vagy nem. Nehéz ebbe belelátni. Az viszont nyilvánvaló, hogy Brüsszelben Orbán eddig minden szankciót megszavazott (az olajara vonatkozót is!), tehát ott akár jó fiúnak is tarthatja magát (nem tartják annak). Moszkva viszont elégedett lehet, mivel a magyar miniszterelnök úton-útfélen szidalmazza ezeket a szankciókat (pedig megszavazta), bár azt is előrevetítette, miszerint a gáznál ‘bizIsten’ meg fogja makacsolni magát (hiába, mert olyan nem lesz, hogy az oroszok csak és kizárólag Magyarországra szállítsanak, vagy szállíthassanak gázt, más EU országokba pedig nem). Orbán pozícióit nagyban gyengíti, hogy keleti irányból, tehát Ukrajnán át már évek óta egy slukk gáz sem jön, sőt, fordítva annál inkább megy, hiszen nem csupán Magyarország, de Ukrajna is Nyugatról, illetve Délről jut (egyébiránt orosz) gázhoz. A már említett, Szerbiának szóló magyar eladás ezért technikailag úgy történik, hogy annyival kevesebb jön onnan, mivel a szerbeken átmenő vezetéken leveszik ezt a mennyiséget, még mielőtt hazánkba érkezhetne.

Az orbáni recept tehát abban áll, hogy a kormány mesterségesen csökkenti a hazai tartalékokat, a hiányra hivatkozva emeli a hazai lakossági árakat, s a kirobbanó elégedetlenséget az EU-ra, illetve képmutatóan a háborúra keni, s így veri szét a Nyugat Ukrajna iránti elkötlezettségét.

Hogy ezt sikerül-e végigvinnie, erősen kérdéses. Orbán feltétlen orosz barátságának azonban valami sötét oka bizonyosan van. Régóta terjeng egy olyan pletyka, hogy Putyinnak esetleg kemény aduja lehet a magyar miniszterelnökkel szemben, s azzal zsarolja. Ha ez lenne a magyarázat, akkor az egyre vékonyabb, ugyanis a nyilvánvaló tények szintjén Orbán már jó ideje úgy viselkedik, mint aki egyértelműen az oroszok ügyét szolgálja.

bankski

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Vélemény

Éljen a kereskedelmi világháború!

Az Egyesült Királyság mindig is meglehetősen kusza, időnként érthetetlen viszonyrendszert ápolt Európával. Még fénykorában sem voltak gyarmatosító ambícióik errefelé, bár lelkesen be szoktak szállni a