14. havi címen, 115 ezer forintnyi minimálnyugdíjat kapnak a rászoruló lengyel nyugdíjasok

nyugdij

Lengyelországban idén is kifizetik a minimálnyugdíjjal egyenlő, vagyis 115 300 forintnak megfelelő összegű 14. havi nyugdíjat, az erről szóló törvényt jóváhagyta a szenátus – írja a ProfitLine.

A bruttó 1338 zloty (115 300 forint) támogatás azoknak a nyugdíjasoknak jár, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2900 zlotynál (mintegy 250 ezer forintnál). Ide tartozik a nyugdíjasok többsége, mintegy 7,7 millió ember.

Az említett küszöb átlépése esetén arányosan kevesebb járulék jár. Összesen mintegy 9 millió nyugdíjas részesülhet majd a járulék teljes, illetve csökkentett formájában. A támogatás automatikusan, külön kérvény nélkül jár.

A 14. havi nyugdíjat először tavaly, egyszeri járulékként fizették ki Lengyelországban, a csütörtökön elfogadott törvény is csak az idei évre vonatkozik.

Az országban 2019-ben bevezették a 13. havi nyugdíjat, amelynek összege szintén a minimálnyugdíjjal egyenlő. Ez a – szintén évente folyósítandó – támogatás minden nyugdíjasnak teljes összegben jár, függetlenül attól, milyen magas a havi járandósága.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Külföld Vélemény

Atomküszöb

Jelen sorok íróján kívül meglehetősen sok elemző felvetette már, hogy amennyiben az oroszok át tudják törni az ukrán védelmet, akkor a Nyugat szárazföldi erőkkel is

Külföld

Trump 77-e Biden 81-e ellenében

Mindössze 4 év a korkülönbség Trump és Biden között, de az emberi képmutatás, illetve bizonyos sztereotípiák meglovalása nyilván hálás bulvártéma tud lenni. Ha ez az