A felületes átlagolvasó (lássuk be, sokan vagyunk ilyenek!) mostanság azt látja a hírekben, hogy az átlagos magyar bruttó átlagkereset valamivel havi 500 ezer forint felett van. Hűha! Néha azonban azt is olvashatjuk, hogy ennek az ún. mediánértéke jellemzően 400 ezer forint körül alakul. Ez se lenne rossz, de akkor hol van elásva a kutya?

Nyomozzuk ki!

Az ‘átlag’ és a ‘medián’ között annyi a különbség, hogy az ‘átlag’ az egy számtani fogalom, a ‘medián’ pedig statisztikai eszköz, nevezetesen az a szám, aminél a dolgozók egyik fele kevesebbet, a másik fele pedig többet keres. Minél erőteljesebb egy országban a kizsákmányolás, annál nagyobb a különbség az ‘átlag’ és a ‘medián’ között, értelemszerűen az utóbbi rovására. (Megjegyzendő, az egyötödnyi magyar különbség elég jelentős, de azért elmarad egyes afrikai királyságok léptékétől, viszont nagyobb a nyugat-európaiaknál.)

Az átlagnak – ugye – megvan az a trükkös természete is, hogy ha Mészáros Lőrinc vagyona 500 milliárd forint, az enyém pedig nulla, akkor az átlagos vagyonunk 250 milliárd, ami persze szép szám, csak ettől még éhen halhatok. Ezért érdemesebb te’hát médiában’ gondolkodni, hiszen az egy adott határ mentén bontja ketté a sokaságokat, tehát kinek-kinek a jövedelme a szélső értékek helyett egy számítható középhez viszonyul.

Van aztán még a ‘kereset’ és a ‘bér’ fogalma közötti különbség. A kereset valamelyest a béreken alapszik, de annyival több, hogy már számol a túlórákkal, a jutalmakkal, a prémiumokkal, 13. vagy 14. havi fizetésekkel és minden más bér-jellegű juttatással . A kereset bizony akár a bér duplája is lehet, például ha valaki 8 helyett 16 órákat dolgozik, netán a hétvégéit is beáldozva. A kormányok ezért is szeretnek dicsekedni a keresetekkel, a munkavállalók pedig inkább a bérüket keveslik.

Az új magyar baloldal nem véletlenül hirdeti, hogy dolgozzunk kevesebbet több pénzért, vagyis napi 8 órából teremtsük meg azt az életszínvonalat, ami egyelőre sajnos 10-12-14, vagy több óra latt jön össze.

A KSH által megadott ‘átlagkereseti’ adatoknak további szépséghibája, hogy annak számításában nem veszik figyelembe a mikrovállalkozásokat (pl. katások) és a költségvetési szféra (pl. pedagógusok) béreit, így tehát csak annyit mond, hogy a piacinak mondható munkahelyek esetében nagyjából hogyan állunk, mármint bruttó keresetileg. Ha tehát tényleg valamennyi (!) hazai dolgozót figyelembe vennénk, akkor a (fent említett) havi 500 forint feletti bruttó átlagkereset bőven 400 ezer forint alá csúszna, annak medián értéke pedig inkább 350 ezer forint lenne, s ha ezt még a túlórákkal stb. letisztítjuk, akkor bizony a szokványos bruttó bér alighanem 300 forint alá csúszna, ami egyébként egybeesik a tapasztalati valósággal.

Fenti gondolatmentet azért vázoltam, hogy pontosabban érthessük az EU minapi döntését, miszerint politikai megállapodás született az európai minimálbér elfogadásáról, amit jelenleg a DK (pontosabban a hasonló monogramú Dobrev Klára) a saját sikerének tulajdonít.

Ez utóbbival csupán két probléma van. Magyar szempontból ennek a hírnek hovatovább semmi jelentősége nincs, de ha lenne, az sem Dobrev érdeme. Ha egyáltalán névhez kéne kötni, akkor leginkább Jean-Claude Juncker egykori Bizottság-i elnök juthatna az eszünkbe, aztán sok mindenki más, köztük bármelyik magyar ember, aki valaha is foglalkozott bérügyekkel.

Történetileg nézve az európai szakszervezeti mozgalom immár két évtizedes követelése egy olyan európai intézkedés, ami a minimálbért az adott tagország bruttó medián-bérének legalább 60 százalékában határozza meg! No, nem valamiféle jóemberkedés, hanem ‘anno’ az EU keleti bővülése volt a kiváltó ok, hiszen a nyugati szakszervezetek igencsak tartottak a beáramló olcsó keleti munkaerőtől, ezért merő önvédelemből akartak valamiféle egységes szemléletű bérminimumot. Sokan csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz az európai platformokon, csak hát nem elegen. Az első döntő lépést végül a már említett Juncker tette meg, amikor is 2017-ben a tagországokból kipréselt egy elvi nyilatkozatot az európai szociális minimumokról, köztük a minimálbérekről. Az elkötelezettség tehát végre megszületett, éspedig kimondva, hogy a béreknek egy méltányos színvonalon kell lenniük! Hogy ez mennyi, nos ezt foglalták a minap egy irányelvbe, mármint a hosszú évek alatt felmerült több száz szempontot. A lényeg azonban nem változott: az európai minimálbér tagországonként értelmezendő, amelynek méltányos szintje az adott tagország bruttó átlag, vagy medián minimálbérének kb. 50, vagy 60 százaléka.

Nos, jelenleg Magyarországon ez pont kétharmados, ugyanis a normál 8 órás munkanapra vetített minimálbér havi bruttó 200 ezer forintja ilyen arányban van a fentebb számolt 300 ezer forintos bruttó mediánbérrel. Orbánék dörzsölhetik a tenyerüket. A KSH ugyanis simán kimutathatja, hogy az európai minimálbért Magyarország már meg is haladta.

Az európai intézményekben kialakult mai konszenzus alapja sajnos az, hogy a minimálbérek nem csak Magyarországon, hanem gyakorlatilag az összes többi tagországban is már elérték a (20 évvel ezelőtt a nyugati szakszervezetek félelmei nyomán) megfogalmazott kívánatos szintet.

A látszólag jó hír azonban pokolian rossz, hiszen azóta sok minden történt, s a keleti csatlakozás nem csak letörte a nyugati jólléti államok relatív bérszínvonalát, hanem a kapitalizmus válságai általában is a dolgozói elszegényedéshez vezettek. A középosztályok ugyanis nem felfelé, tehát a gazdagok irányába fejlődtek, hanem zömmel visszacsúsztak az alsóbb kereseti rétegekbe. Más szavakkal szólva a munkabérek tömegesen, továbbá olyan mértékben veszítettek az értékükből, hogy a mediánbér 60 százaléka ma már szinte semmire sem elég.

A magyarországi európai minimálbér helyzete tehát meglehetősen hasonlatos a valaha volt pengő tragikomikus elértéktelenedésével: reggel még mindenki milliomos akart lenni, ami estre már meg is valósult.

Az új magyar baloldal tehát nem véletlenül határozza meg a minimálbért a létminimumhoz képest, annak is kétszeresét véve alapul, tekintve hogy a méltányos életviteli szint dolgozónként legalább egy gyermek, vagy más családtag eltartásával is számol.

•bankski •