Egy ország ún. semlegessége általában úgy kezdődik, hogy alkotmánya kinyilvánítja, miszerint senkivel nem kíván hadakozni, illetve mások katonai konfliktusaiba sem avatkozik bele sem közvetlenül, sem fegyverszállítással, vagy egyéb módokon.

Az egyoldalú kijelentés azonban csak félútig viheti el az adott országot, ugyanis a kinyilvánított szándéka azáltal válhat valóra, hogy nagyhatalmak és mások a semlegességét tudomásul veszik, sőt, azt garantálják.

Számos ország azonban nem feltétlenül saját akaratából lesz semleges, hanem megannyi történelmi, avagy geopolitikai oknál fogva belátja, illetve mások beláttatják vele hogy a semleges státusz előnyeit érdemes megragadnia.

Svájc teljességgel saját akaratából vált semlegessé immáron bő 200 évvel ezelőtt, Ausztria és Finnország viszont nem sokkal a Második Világháború után, mindketten erős nagyhatalmi alkudozások eredményeként. Talán annyi még a fontos, hogy Ausztriából a szovjet csapatok kivonásának egyik feltétele volt a bevállalt semlegesség, Finnország pedig azzal büszkélkedhetett, hogy 1941-1944 között valódi háborúban állt a szovjet Vörös Hadsereggel, amelynek egy sajátos “döntetlen” lett a vége, jóllehet az utóbbiak veszteségei jóval meghaladták a finnekét.

Ukrajna akár válhatott volna semleges országgá, hiszen az 1993-as ún. Budapesti Memorandumban a két szuperhatalom és más nagyhatalmak közösen garantálták a szuverenitását annak fejében, hogy az ukránok átadták a területükön tartott atomfegyvereket Oroszországnak. Ha ez nem történt volna meg, akkor Ukrajna a világ harmadik legerősebb atomhatalma lenne.

A semlegesség azonban nem jelenti a katonai önvédelmi képességek elhanyagolását, sőt, a semleges országok jellemzően bivalyerős saját hadseregekkel rendelkeznek.

A mai geopolitikai térben azonban az erős önálló hadsereg nem elegendő, a kézzel fogható biztonsághoz további szövetségeseket kell szerezni. Ukrajna bámulatos haditeljesítménye annak köszönhető, hogy 2014 óta rohamtempóban és masszív amerikai segédlettel korszerűsítette hadseregét, illetve folyamatosan kapja a nyugati utánpótlást. A képet azonban árnyalja, hogy Ukrajna teljes mozgósítást rendelt el, az orosz hadsereg viszont csak hivatásos katonákat küld a frontra, illetve az érintett területeken gyakorlatilag megszűnt a normális emberi élet.

Ennek a kétségbeejtő merénylet tanulságai hajszolnak számos, klasszikusan semleges országot a NATO vérernyője alá, aktuálisan Finnországot és Svédországot, miközben mások, így Svájc és Ausztria bár makacsul ragaszkodik semlegességéhez, mégis keresi a különböző szintű védelmi együttműködések lehetőségeit. Mind a négy említett országban közös azonban a szándék, hogy valamilyen formában részt vegyenek az európai biztonsági rendszer erősítésében, amely akár közös hadgyakorlatok, vagy csupán információcsere és más alkalmas megoldások formáját ölthetik. Fontos az is, hogy akár teljességgel, akár csak részlegesen tartják meg semleges státuszukat, sőt, akár csatlakoznak is a NATO-hoz, a területükre nem engednek idegen (értsd: amerikai) csapatokat, valamint fenntartják együttműködési szándékukat Európa egésze biztonságának fejlesztésében.

A NATO bővülés azonban soha nem volt sima ügy. A jelenleg 30 tagország bizony egymást is leckéztetni szokta, leginkább Törökország és Görögország mutatkozik a bővítés kerékkötőiként, azon felül, hogy Ciprus vonatkozásában szinte egymással is hadban állnak.

A magyar kormány és hivatásos parlamenti ellenzéke viszont azonos platformon áll a NATO-tagság összes kérdésében, és egyik oldal sem szorgalmaz sem reformokat, sem alternatívákat. A magyar NATO-tagság változatlan fenntartását viszont több, parlamenten kívüli párt is megkérdőjelezi, amelyek közül egyedül az ISZOMM az, amelyik alternatívát is kínál, s ráadásul nem csak Magyarországnak. Álláspontjuk szerint egy erős európai közös hadtest felállítása új kapacitásokkal toldaná meg a nemzeti haderőket, s így az USA által fejnehezített NATO-n belül két nagyobb, ám együttműködő blokk alakulhatna ki, tehát egy amerikai és egy európai. Ez a megoldás egyszersmind feleslegessé tenné az amerikai erők európai állomásoztatását, s távozásuk az orosz igények szempontjából is figyelemreméltó előrelépés lenne.

– bankski –