327 ezer nyugdíjasnak nincs 80 ezer forint a nyugdíja

nyugdíj

A KSH adataiból jól látszik, hogy 2021-ben Magyarországon valamivel több mint 63 ezren kaptak 40 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat – írja a 24.hu. Emellett 106 ezren részesülnek 40 és 59 999 ezer forint közötti nyugellátásban és 164 ezren 60 és 79 999 forint közöttiben. Akadnak azonban olyan nyugdíjasok is, akik ennél sokkal jobban „keresnek”: a 300 ezer forint feletti nyugdíjban részesülők 81 ezren vannak. A legtöbben pedig átlagnyugdíjasnak mondhatók.

Az öregségi nyugdíjellátás átlagos összege országosan 150 571 forint volt 2021-ben.

Jóval többen vannak viszont azok, akiknek a nyugdíja még a mindennapi kiadásaik fedezésére sem biztos hogy elegendő.

Ha tíz részre bontjuk a társadalmat, akkor az alsó decilisbe tartozik körülbelül 270 ezer nyugdíjas. Azonban ez a csoport is tulajdonképpen egy kisebbség, hiszen kétmillió-negyvenezer nyugdíjas van a rendszerben és rajtuk kívül van még további 500 ezer egyéb ellátott. Ennek a 2 és fél milliónak pedig csak körülbelül a 10 százaléka tartozik a legalsó decilisbe – húzta alá.

Jelenleg 100-nál kevesebben kapnak egymillió forint feletti nyugdíjat, kétmillió forint feletti nyugdíj pedig körülbelül 10 idősnek jár.

Háromszázezer és egymillió forint közötti nyugdíjakból azért már jóval több van – tette hozzá Farkas András nyugdíjszakértő. De ha belegondolunk, hogy a medián nyugdíj 135 ezer forint, akkor nem nehéz elképzelni, hogy a 135 ezer forint fölötti részből is a jelentős többség legfeljebb 200-300 ezer forintos nyugdíjat kap. Az ennél magasabb összegű nyugdíjellátás valójában nagyon kis részt tesz ki – fogalmazott.

A szakértő szerint a helyzet relatíve rosszabbodik, mert bár mindenkinek, a dolgozóknak és a nyugdíjasoknak is alapvetően jobb lett a helyzete az emelések nyomán, de mivel a bérek gyorsabban nőnek a nyugdíjaknál, emiatt a nyugdíjasok relatív leszakadása egyre nagyobb. És ez nemcsak a szegény nyugdíjasokra, hanem mindenkire vonatkozik a nyugdíjas társadalomban.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak