Mindenki nyert – 1 százalékon az ISZOMM

Delphoi Vote Research ISZOMM

Az április 3-án lezajlott, röviden ún. választásoknak nevezett különleges gazdasági és személyzeti műveleteket valamennyi résztvevő sikeresnek minősítheti – áll az ISZOMM megbízásából a Delphoi Vote Research által végzett friss közvéleménykutatásában.

A megkérdezettek erős többsége, azaz 67 százalékuk helyesli, hogy az eddigi tolvajok lophassanak tovább. A hoppon maradt tolvaj-jelöltek azonban bő 3 milliárd forint plusz vigaszdíjat kaphatnak, s a magyar polgárok többsége szerint ez is helyénvaló.

Az archaikusan Magyar Országgyűlésnek nevezett üzleti klubban az eddigi hét helyett kilenc klikk alakult, amelyeket stílszerűen frakcióknak neveznek. A két legnagyobb ilyen csoportot a kormányoldal adja. A Fidesz mellett annak saját inkvizíciós tagozata, a KDNP, amely évtizedekkel ezelőtti feltámadása óta még soha nem vállalkozott önálló megmérettetésre, immár 18 tagot delegálhatott a klubba. Őket követi a legnagyobb törpe, a DK brigádja 15 fővel. A maradék öt miniferista gyülekezet, valamint a nácik a klubtagsági igazolványok egynegyedét kapták, így az Orbán-Gyurcsány nagykoalíció gyakorlatilag háromnegyedes lendülettel fosztogathatja az országot.

A látszat kedvéért azonban Orbán a KDNP-s Semjénnel közösen akarja alakítani Hófehérke szerepét, amihez statisztaként készséggel bejelentkezett a hét törpe, vagyis az elhíresült ‘hatosfogat’, továbbá az egykori Jobbikból kiszakadt fasiszta egyesület, Mi Hazánk néven. (A nyolc egyéb klikknek – ezek szerint – más hazája van.)

A választásoknak nevezett különleges gazdasági és személyzeti műveletek során elnyerhető koncból a hatalmat és a vele járó temérdek pénzt immár hagyományosan az orbánisták szerezték meg, a feristák pedig életvitelszerűen rendezkedhettek be a végleges ellenzéki léttel együtt járó búsás kárpótlás felélésébe.

Ez utóbbi összegekért folyó csata határozta meg az áprilisi politikai menetrendet, és várhatóan az őszig is el fog tartani, mire az érintettek egymás zsebéből szétpakolgatják a nekik gurított pénzt. Ezzel összefüggésben egyelőre nem tudtak megállapodni a csicskaparlament egyes, nekik járó rangjainak szétosztásában sem, így Kövér házfőnök osztotta ki a vonatkozó zsebpénzeket, amit a hűbéresei köszönettel elfogadtak, mind a kormány, mind pedig az ellenzék oldalán. Ennek értelmében például a náci Dúró Dóra ezentúl Kövér László helyetteseként sofőrős állami luxusautóval érkezhet a legközelebbi könyvdarálására.

A Delphoi Vote Research által megkérdezettek 99 százaléka úgy emlékszik, hogy április 3-án a Fideszre szavazott, 1 százalék pedig az ISZOMM-ra. Ez a jelenség megerősíti az ellenzék által oly gyakran vizionált rejtőzködő szavazók létét, akik általában nem, legfeljebb az ún. választások idején mutatnak rejtélyes jeleket a hivatásos ellenzék irányába titkosan leadott szavazataik útján. A DVR kérdései mentén szerzett válaszok alapján azonban teljességgel nem zárható ki a választási csalás sem, hiszen az ellenzék közel 30 százalékos névleges támogatottságot tud felmutatni, ami szignifikánsan magasabb a fentiekből következő és mért nulla százaléknál.

A Fidesz és a KDNP mellett két olyan párt van, amelyik élete legjobb eredményét érte el. A Párbeszéd elnevezésű klikk ugyanis a nem létezése ellenére élete legtöbb küldöncét volt képes a ‘klubba’ delegálni, s ez politikatörténeti rekord. Létezése legjobb eredményét érte el az ISZOMM is, hiszen ez volt az első megmérettetése, bár a kiosztandó közpénzekből való részesedését eleve elhárította..

A különleges gazdasági és személyzeti műveletek abszolút szenzációja, hogy az MZP kódnevű Orbán-imitátor előbb abszolút politikai hulla lett, majd jó keresztény módjára feltámadott, s azóta is kísérti a magyar közélet több területét. A DVR mérései szerint a magyar lakosság közel háromharmada a Néprajzi Múzeumban kívánja elhelyezni MZP élethű mását, hogy a létező ember közelgő eljelentékteledése dacára örök mementóként állhasson az utókor számára.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak