Mutyival juttatná be Szél Bernadettet Hadházy Ákos a parlamentbe


Hadházy Ákos, a volt fideszes országgyűlési képviselő újfent ravasz megbízást kapott a megbízóitól. Azért kezdett el lobbizni, hogy Szél Bernadett kerüljön be az országgyűlésbe.

Tudják Hadházy az a képviselő, aki az elmúlt négy évben tízmilliökat vett föl az Országgyűlésben érdemi munka nélkül, és ő az, aki a társait arra biztatja, hogy ne menjenek be a parlamentbe, tehát ne dolgozzanak, hiszen munka nélkül is jön a havi fizetés.

Történt ugyanis, hogy az előválasztási mutyiban Szélt jelölték egyéni képviselőjelöltnek, de ellenfél hiányában sem sikerült legyőznie a fideszes jelöltet.

Hadházy nagy küzdő. Amikor kiderült, hogy a Fideszben nem szánnak neki nagy szerepet, két lószülés levezetése közben kitalálta, hogy bizonyítani fog az egykori kenyéradójának.

Az LMP szétveretése után, Zuglóban sikeresen kirakta a pályáról a szocialistákat, akikkel együtt indult a választáson, most pedig azt találta ki, hogy a televízíós szappanoperás társát Szél Bernadettet fogja bezsarolni a parlamentbe.

A fejleményekről beszámolunk, sok sikert a mutyiellenzék újabb zseniális trükkjéhez.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak