Székely Sándor: Fel kell számolni az elmúlt 32 év szociális válságát

baloldali szövetség ISZOMM Székely Sándor szociális válság szocializmus

 

Leginkább az elmúlt 12 évben iszonyatos szociális válság alakult ki Magyarországon – mondta el Székely Sándor az ISZOMM országgyűlési képviselője az ATV reggeli műsorában .

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom párt azért alakult meg, hogy az elmúlt mostmár 32 év válságát felszámolja – emelte ki Székely Sándor. A képviselő elmondta, hogy erre vannak javaslataik, mint például a havi nettó 250.000 forintos minimálbér, a havi 150.000 forintos legkisebb öregségi nyugdíj, illetve az 50.000 forintos családi pótlék emelése.

Magyarországnak sajnos hatósági árakat kellett bevezetnie, hisz vannak olyam magyar emberek, akik másképpen nem tudták volna megvenni az adott élelmiszereket – nyomatékosította Székely. Az ISZOMM alelnöke kifejtette azt is, hogy látszik hogy a jelenlegi kapitalizmusban 5-10 éven belül a mindig jövő válság elviszi a magyar emberek pénzét, ám de a milliárdosok viszont egyre gazdagabbak lesznek. Ezért a párt, a modernkori szocializmusban érdekelt, a szocializmus az, ami ezt a válságot feltudja számolni.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak