A negyedével drágult az elmúlt 5 évben szinte minden

áremelés drágulás

A 27 európai uniós országot figyelembe véve az árak átlagosan 12 százalékkal nőttek fél év alatt. Leginkább a lakhatással kapcsolatos, illetve a rezsiköltségek, és a szeszes italok, dohányáruk ugrottak meg, mindkét kategóriában 20 százalékos drágulás tapasztalható – írja a 24.hu.

Az utóbbi miattunk is magas: hazánkban hét év alatt átlagosan másfélszeresére nőtt az ebben a kategóriában található termékek ára.

Ezen belül a cigaretta ára 67, a dohányé 83, az egyéb dohánytermékeké pedig 128 százalékkal nőtt 2015 óta.

A kategóriához tartozó 52,1 százalékos növekedéssel csúcstartóak vagyunk: egyik vizsgált országban sem tapasztalt az Eurostat ennél nagyobb drágulást. Második helyen van az EU-n kívüli Norvégia, illetve Belgium, ahol a lakhatással kapcsolatos, illetve rezsiköltségek 51,8, illetve 47,1 százalékkal nőttek.

Magyarországon egyetlen kategóriában kerülnek kevesebbe a termékek, mint 2005-ben – ez a hírközlés. Ezen belül hiába nőtt például a postai szolgáltatások (így a levélfeladás) díja bő negyven százalékkal, a mobiltelefon-készülékek ugyanennyivel kerülnek kevesebbe.

Hazánkban egyébként átlagosan negyedével többet kell fizetni mindenért hét évvel ezelőtthöz képest – ezzel másodikak vagyunk az európai rangsorban. Igaz, Litvánia csak 0,4 százalékponttal előz minket.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak