A baloldal újjáépítése hovatovább zöldmezős beruházásnak is felfogható

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat már a nevük kiválasztásánál eltemették, majd egyenesen öngyilkosnak tartották a pártot, amikor 2021 elején meghirdették az Igen, szocializmus! című programjukat. Ehhez képest élnek és virulnak, a választásokon pedig nem csak remélik a legjobbakat, hanem minden erejükkel a baloldaliság reneszánszán, újjászületésén dolgoznak.
- A nyári vidéki országjáráson sokan kérdezték a pártot a Munkáspártról, nem a semmiből jött a szövetség.
- A budapesti 13. számú egyéni választókerületben indul az ISZOMM miniszterelnök-jelöltje.
- Az ISZOMM ellenfelei mind multimilliomos, milliárdos tőkés vállalkozók gyülekezete.
- Szanyi szerint a DK és a Jobbik immár egyszerűen nem érdekelt az ellenzéki győzelemben.
Interjú Szanyi Tiborral, a Baloldali Szövetség közös miniszterelnök-jelöltjével
SZÓCIKK: Eddig úgy tudtuk, hogy 2020 nyara óta ön az ISZOMM programfelelőse és miniszterelnök-jelöltje, erre most január közepén jött a hír, hogy az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és a Magyar Munkáspárt szövetségben indul a 2022-es választásokon. Mi indokolta ezt a lépést?
Szanyi Tibor: Sokat mondtuk, hogy az ISZOMM rövid távú célja egy önálló baloldali frakció létrehozása a Magyar Országgyűlésben. Ehhez ugye alsó hangon 71 területi jelölt és 5 százalékos listás eredmény kell. Önmagában ezek nem megugorhatatlan lécek, azonban tavaly, a Székely Sándor országgyűlési képviselőnk vezérgyaloglásával fémjelzett, nyári országjárásunk során sokhelyütt azzal szembesültünk, hogy a felénk nyitott választópolgárok többsége kicsit értetlenül állt az előtt, vajon miért nem közösködünk a Munkáspárttal, miért futunk párhuzamosan. Ennek mentünk elébe azzal, hogy a Munkáspártot csatlakozásra hívtuk a havi nettó 250.000 forintos minimálbér érdekében indított aláírásgyűjtésünkhöz, s nagy örömünkre ezt a felhívást pozitívan fogadták. Innentől kezdve bárhol kérdezték, milyen a kapcsolatunk, mindig be tudtuk hivatkozni, hogy van ez a közös projektünk.
Most, amikor be kellett neveznünk a választásokra, adódott a kérdés, akkor hát külön, vagy együtt? Lényegében pár nap alatt mindenben megállapodtunk. Programban, jelöltekben, listákban, kampányban, mindenben. Ami a hivatásos ellenzéki pártoknak több éves szülésnek látszik, az nálunk pillanatok műve volt.
Annyiban nyilván könnyebb a helyzetünk, hogy mi egyazon baloldali platformon vagyunk, a hatpárti koalíció pedig a konzervatívoktól kezdve a centristákon át a nácikig terjed.
SZÓCIKK: Így viszont az 5 százalékos parlamenti küszöb 10 százalékra ugrik. Ezt meg tudják haladni?
Szanyi Tibor: A politikában minden lehet, bármi előfordulhat, de attól tartok, jelenleg nem a 10 százalék feletti várható eredményünk a papírforma. Ahogy a folyamatok haladtak, az önálló indulás esetén alacsonyabb, tehát az 5 százalékos belépő is kétségessé vált. Normális demokráciákban mindig van helye új szereplőknek, de nálunk a két nagy tömb igen keményen dolgozott azon, hogy rajtuk kívül senki más ne rúghasson labdába. Nem véletlen, hogy a nálunk jóval beágyazottabb és felszereltebb Kutyapárt, illetve a Mihazánk esetében is erősen kétséges a bejutásuk. Ha történetesen a Baloldali Szövetség 5 százalék feletti eredményt ér el, akkor persze szomorkodni fogunk a duettünknek az Országgyűlésből való kimaradásán, de reálisan egyikünk sem számolhatna az önálló bejutással. Így viszont lehet egy igen szép eredményünk, ami a parlamenti státusz megléte nélkül is komoly erő.
SZÓCIKK: Együtt hány jelöltjük lesz?
Szanyi Tibor: Mind a 106 választókerületben startvonalhoz állunk, s majd az aláírásgyűjtés sikerén múlik a végleges szám. A listaállításhoz szükséges, legkevesebb 71 jelölt várhatóan rendben meglesz. Igen nagy kérdés, vajon a választópolgárok is igazodnak-e a nagy tömbök együttes akaratához, és nem osztanak másoknak lapot, vagy mégis? Meglátjuk.
SZÓCIKK: Mi az, ami a többiekhez képest markánsan elüt az önök politikai kínálatában?
Szanyi Tibor: Mi azt valljuk, hogy azok vagyunk, akiket képviselünk. A jelöltjeink szinte mindegyike dolgozó ember, kisebb részt nyugdíjasok, avagy diákok. Ellenfeleink, s tulajdonképpen az egész mai Magyar Országgyűlés multimilliomos, milliárdos tőkés vállalkozók gyülekezete. Mi egy jóléti, avagy jólléti társadalmat akarunk, amely az egyenlőségen alapul. Ezt nevezzük jóléti szocializmusnak. Igen, első megközelítésben az elosztási viszonyokon akarunk változtatni, jövedelmi intézkedések formájában.
Rövidre fogva a Fidesz a nemzetért, a hivatásos ellenzék állítólag a korrupció ellen száll síkra, mi pedig ezek fontosságát nem tagadva, de elsősorban az emberek életminőségéért. Azt hirdetjük, hogy van harmadik út is, amelynek bejárását igenis megoldjuk.
SZÓCIKK: Más pártokkal is tárgyaltak?
Szanyi Tibor: Pártunk indulásakor a kormánypártokat, illetve a náci Jobbikot és a Mihazánkat leszámítva mindenki felé nyitottunk, s a program-alapú tárgyalásokban bíztunk. Elnökünk, Huszti Andrea szinte mást sem csinált 2020-ban, mint próbált értelmes partnerekre lelni. A baloldali pártokkal és mozgalmakkal sikerült is szót értenünk, de egy év telt el rajtuk kívüli érdemi reakciók nélkül, illetve aztán hat liberális-centrista-jobbos ellenzéki párt úgy döntött, hogy elegen vannak a csónakjukban, s majd ők elrendezik a kormányváltást, feltéve hogy rajtuk kívül mindenki más önként beugrik a süllyesztőbe. Ebben csalódniuk kellett, mert jelenleg négy olyan további politikai erővel kell számoljanak, amelyek zömmel az ellenzéki oldalon igyekeznek szavazatokat szerezni. A hatok ezzel persze nagyot léptek a bukásuk felé, amit azóta csak tetéz a közös miniszterelnök-jelöltjük káprázatos ámokfutása.
SZÓCIKK: Úgy gondolják, hogy a választás már lefutott meccs?
Szanyi Tibor: Egyáltalán nem. Akár a hatpárti ellenzék is nyerhet, amennyiben például kitör valami irgalmatlan botrány a kormányzati oldalon.
2019-ben ha Győr nem is, de Budapest javarészt a Borkai-botrány farvizén bukott el, s most is van ígéretesen zaftos sztori bőven. Ha a Fidesz a Völlner-ügyet nem tudja visszametszeni, s az terjengősen dagadni kezd, akkor azért Orbánnak rendesen fel kell kötnie a gatyáját.
Azt viszont inkább vélem, hogy a DK és a Jobbik immár egyszerűen nem érdekelt az ellenzéki győzelemben, hiszen eszük ágában sincs hosszú évek munkájának a gyümölcsét egy amerikai ügynöknek átpasszolni, pusztán azért, mert a mögötte működő erők meggyőzték a favoritként induló budapesti főpolgármestert, hogy álljon hátrébb.
SZÓCIKK: Ezt azért ne hagyjuk a levegőben! Ön Márki-Zay Pétert amerikai ügynöknek tartja?
Szanyi Tibor: Az angolban van egy olyan mondás, hogy ami kacsának néz ki, kacsaként úszik és kacsaként hápog, az valószínűleg egy kacsa. Azt látom, hogy az említett úr majmolja az amerikai modelleket, szerves kapcsolatrendszer nélkül is szokatlanul komoly nyugati diplomáciai kiállás érzékelhető mögötte, pénze pedig mint a pelyva. Ha ehhez azt is hozzáveszem, hogy a környező országok sokaságában hasonló “amerikás” politikusok tűntek fel, sőt szereztek pozíciókat a különböző választásokon, de mindannyian az amerikaiak által is tüzelt botrányhullámokra felülve, akkor nem tudok szabadulni a fenti vélekedésemtől.
SZÓCIKK: Ezek elég erős állítások.
Szanyi Tibor: Nem állítok semmit, de ha a motivációinkat kérdezi, akkor hadd utaljak a belső vélekedéseimre is. Ez olyan, mint a covid. Semmi sem megfellebbezhetetlen tény, de mindenki hoz döntéseket a vélekedései alapján.
SZÓCIKK: Rendben, de azért az se gyenge, hogy ön megkérdőjelezi a DK és a Jobbik győzelem iránti törekvéseit.
Szanyi Tibor: Ez is egy vélekedés, bár ez sem légből kapott. Egyszerűen nem érdekük MZP győzelme, amit ráadásul a politikai “zuhanyhíradó” is hovatovább adottságként kezel. Ugye azt ön sem gondolja komolyan, hogy a szeszélyes, ám a liberális térfélen döntő befolyással bíró Gyurcsány csak úgy, bambán megszelídülve pislog MZP hőstetteire, mint a Macskafogó erős figurái a győztes egerekre? Egyszerűen nincs más választása, mint végigjátszani a meccset, s bukás esetén felállni, hogy látjátok, ez van nélkülem. Persze ő sem tévedhetetlen, s MZP akár be is húzhatja ezt a mérkőzést. Minden az utolsó két héten fog eldőlni. Addig mindenkinek van még mozgástere.
SZÓCIKK: Úgy tudjuk, ön nem méretteti meg magát egyéniben. Ez igaz?
Szanyi Tibor: Nem. Rosszul tudják. A budapesti 13. számú választókerületben indulok.
SZÓCIKK: Tehát vissza Angyalföldre?
Szanyi Tibor: Az a 7. számú választókerület, én viszont most a XVI. kerületbe készülök.
SZÓCIKK: Eléggé meglepően hangzik.
Szanyi Tibor: Nézze, egy-két budapesti területet leszámítva, a baloldaliság meglehetősen ki lett ciánozva az elmúlt 33 évben. Jelöltjeink zöme olyan terepen kell érvényesüljön, főleg a kistelepüléseken, ahol évtizedek óta nem járt baloldali politikus, s az emberek joggal hihetik, hogy ilyen embertípus talán már nem is létezik. Példát akarok mutatni azzal, hogy nem valami megszokott hazai pályán, hanem a kőkemény, rideg valóságban mérettetem meg magam. A XVI. kerület a baloldal szempontjából ilyen. Ott az utolsó baloldali mohikán Szabó Lajos Mátyás egykori polgármester és képviselő volt, akit ráadásul a pártjának liberális szárnya puccsolt meg, mint anno Gyurcsány Medgyessyt.
Sem a jelenlegi fideszes képviselő, sem pedig a szintén amerikás kihívója egy hangyányit sem foglalkozik az ott élő emberek életével, pedig egy időben fantasztikus baloldali hagyományok is éltek arrafelé. Öt településből forrt össze a mai ún. Kertváros, bár ezt a nevet talán még a helyiek közül sem mindenki használja.
SZÓCIKK: Ha nem haragszik, ez eléggé öngyilkos missziónak tűnik.
Szanyi Tibor: Nem haragszom. Ám hadd tegyem fel azt a költői kérdést, hogy amikor a hatalom és hivatalos ellenzéke egyaránt az életéért küzd, akkor mi hogyan tudnánk valami kényelmes futamra készülni? De ennél is feszítőbb kérdés, hogy amikor a dolgozó emberek hovatovább szintén az életükért küzdenek, akkor az őket képviselő párt miként kereshetné a dagonyát? Minket már akkor öngyilkosnak tartottak, amikor 2021 elején meghirdettük az Igen, szocializmus! című programunkat. Ehhez képest élünk és virulunk, a választásokon pedig nem csak reméljük a legjobbakat, hanem minden erőnkkel a baloldaliság reneszánszán, újjászületésén vagyunk, leszünk.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |