Majdnem 30 ezer nyugdíjassal kevesebben lettünk tavaly

áremelés időskor nyugdíj

2020-ban az öregségi nyugdíjkorhatár 64,5 évre emelkedett – emlékeztet jelentésében a PM –, így az 1956-ban születettek csak a 2020. év második felétől váltak jogosulttá öregségi nyugellátásra, ennek következtében a korbetöltött öregségi nyugellátások létszáma 2020. első félévben közel 31 ezer fővel csökkent, majd a második félévben mintegy 6 400 fővel nőtt – közölte a Pénzügyminisztérium.

E növekedésnek a 2021. év első félév végéig folytatódnia kellett volna, ehelyett – feltehetően az idősebb korosztályt erőteljesebben érintő pandémiás helyzet miatt – ismét folyamatosan csökkenni kezdett az ellátottak létszáma.

A létszámingadozások hatására a korbetöltött öregségi nyugellátottak létszáma 2021. december hónapban 28 463 fővel lett alacsonyabb az előző év decemberi létszámánál.

A korbetöltött ellátások esetében a létszámcsökkenés részben ellensúlyozza a nyugdíjemelés és a cserélődés kiadásnövelő hatását” – írja a minisztérium.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak