Oltatlan tanárok helyett vakcinázott egyetemisták fognak tanítani

hiány közoktatás oltott pedagógus

Sok tankerületi központ is állást ajánlott beoltott tanárszakos hallgatóknak januári kezdéssel, hogy helyettesítsék a kötelező oltás miatt jelentkező tanárhiányt – írja az Index.

Arra buzdítják az egyetemen, főiskolán hallgatókat, hogy próbálják ki magukat a dolgozóként – említette a PDSZ ügyvivője.

Decemberben olyan leveleket küldtek ki, amelyben beoltott, óraadó tevékenységet vállaló negyedéves hallgatókat kerestek. Másik levélben heti 2-3 napos részmunkaidős állást ajánlottak tanárszakos hallgatóknak, egyéni munkaszerződés alapján. A Pécsi Tudományegyetem megerősítette, hogy az ő hallgatóik is kaptak ilyen jellegű leveleket.

Véletlenül sem arra hivatkoznak, ami ténylegesen van, hogy konkrétan pedagógushiány van – hangsúlyozta Nagy Erzsébet. A rossz hír még, hogy a felmentések előbb-utóbb le fognak járni, és ez a probléma még csúcsosodni fog – emelte ki Gosztonyi Gábor.

Az Emmi által közölt számok csak az általuk irányított tankerületekre vonatkozik, az ITM a saját körébe tartozó szakképzési centrumok tekintetében még nem nyilatkozott arról, hogy hány tanár esett ki az oktatásból az oltás miatt – közölte a PSZ alelnöke.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Tragédia a Tisza tavon

A tiszafüredi fizetős szabadstrandon keresik a tűzoltók és önkéntesek egy baráti társaság egyik tagját, aki eltűnt a tóban.

Olvasónktól úgy tudjuk, hogy egy huszonéves, nem tiszafüredi