Meghirdették 1.8 milliárdért a szolnoki Tisza szállót, majd törölték a hirdetést

A napokban sok kérdés merült fel a Szolnokon található Tisza Szálló és Gyógyfürdő eladásával kapcsolatban, csak azt nem tudni, hogy valóban elkelt-e – írja a magyarnarancs.hu.
Szolnokon évek óta nagy port kavar a Tisza Szálló helyzete. Sajnos a létesítmény magára van hagyva, elveszítve méltóságát, és szinte az összes szolgáltatását.
A megmentésére nem véletlenül hozott létre Németh Attila, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom párt országgyűlési képviselője, egy közösségi oldalt, a Mentsük meg a Tisza Szállót!
Az oldal összefoglalja a szállóval kapcsolatos történéseket.
Fénykora a szocializmus időszakára esett. A rendszerváltást követően viszont nem nagyon boldogultak vele tulajdonosai.
A szállót 2017-ben már megpróbálták eladni a Tisza szállót. Akkor egymilliárd forintot emlegettek. Állítólag most 1,8 milliárd forintért megvehető.
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |