A makói Continental gyár dolgozói kiharcolták a kollektív szerződést

Majd egy éve harcoltak Makón a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. dolgozói a vezetősséggel, ám de decemberre megállapodás született – írja az autopro.hu.
Március elején a makói üzem dolgozói határozatlan idejű sztrájkba kezdtek, miután tavaly nyáron a cég felmondta a 23 éve érvényes kollektív szerződést, az új szerződésben viszont nem tudtak megállapodni a felek.
A nyár végén egy igen vitatott csendrendeletet hoztak az üzemben, a szakszervezet szerint azért, hogy a kollektív szerződésről való egyezkedést akadályozzák meg, a vállalat szerint azonban munkavédelmi okok miatt volt szükség az intézkedésre.
December elejére azonban megszületett a megoldás, aláírták az új kollektív szerződést. Szakszervezetek, azaz a CDFSZ, az MGSZ és az MTSZSZ a munkáltatóval közösen egy nem mindennapi, szükségszerű helyzetet kezeltek most eredményesen. A közlemény szerint az új szerződést belső csatornákon a vállalat minden dolgozója számára elérhetővé teszik.
Fotó: Shutterstock
A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már
kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk
egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a
SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon: MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000 Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen. |