Keveslik a pedagógusok a pénzromlást sem követő béremelési javaslatot

iskola kutatás szakszervezetek

Nem fogadják el a 10 százalékos béremelésről szóló kormányzati javaslatot – ez derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) felméréséből, amelyben 1400 iskolai dolgozó vett részt – írja az Eduline.

„A kormány egyik ajánlata szerint a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak illetményét 2022 januárjától 10 százalékkal emelné, amelyet azonban nem az alapbér emelésével, hanem vagy pótlékemelés, vagy további pótlék, vagy bértömeg (azaz olyan összeg, amelyből az intézményvezető differenciálhat) formájában biztosítana” – írja a PDSZ. Ez volt az egyik kormányzati ajánlat, amelyről megkérdezték a kutatásban résztvevőket.

A válaszadók 86 százaléka egyáltalán nem tartja elfogadhatónak a 10 százalékos béremelést.

„A másik ajánlat még furcsábban hangzott. E szerint évi egyszeri 200 ezer forint (azaz havi 16 666 Ft) összegű Szép kártya biztosítását vállalná a kormány valamennyi közoktatásban foglalkoztatottnak, a megbízási szerződéssel dolgozó óraadók számára pedig – legalább heti hét óra megtartására kötött szerződés esetén – évi egyszeri 100 ezer forint pénzjuttatást. A kormány azonban ezt egy súlyos feltételhez szabta: hogy a szakszervezetek fogadják el a kormány 10 százalékos nem alapbért illető (jó eséllyel talán a pótlékokban megjelenő) fenti ajánlatát” – folytatja a szakszervezet. Ezt az ajánlatot a válaszadók 94 százaléka nem fogadná el, csak 3 százalék szavazott igennel.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak