Összeomolhat a távhőpiac a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt

áremelkedés energia gáz távhő

 

Több város távhőszolgáltatója november közepén azzal szembesült, hogy többet kellene fizetnie a gázért a kereskedőknek, mint amennyiért leszerződött rá tavasszal – írja a 444.

Viszont a háztartásokat csak a rezsicsökkentett hatósági áron láthatják el. A gázkereskedők szerint a távhősök egy része az áramtermelőkkel összejátszva nyerészkedik rajtuk, ez is indokolja, hogy visszamenőleg is emeljék az áraikat.

A kormány egyelőre távolról figyeli az önkormányzatok és a gázkereskedők küzdelmét. Néhány érintett szerint csak arra várnak a politikusok, hogy államosíthassák az egész szektort.

Egy tucat magyarországi nagyváros távhőcége kapott figyelmeztetést az utóbbi hetekben a gázkereskedőjétől. Vagy írják alá az október 1. óta érvényes szerződéseik módosítását, és fizessenek többet a gázért, vagy mondják fel a szerződésüket. Fideszes és ellenzéki vezetésű városokban is nagyon komoly aggodalom lett úrrá a polgármestereken.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak