Már szakmunkás tanulókat is külföldről kell hozatni

járványhelyzet munkaerőhiány vendégmunkás

 

Sokkal nagyobb a figyelmet kapnak az unión kivülről érkező vendégmunkások – írja a Népszava.

A járványhelyzet alatt ugyanakkor gyengébben nőtt a hatékonyság, mert zömmel be sem tanított munkások érkeztek az építőiparba.

A járványhelyzet alatt ugyanakkor gyengébben nőtt a hatékonyság, mert zömmel „be sem tanított” munkások érkeztek az építőiparba. rövid távon – nagyobb figyelmet kell fordítani az Európai Unión kívüli, harmadik országokból érkező munkavállalók hazai foglalkoztatására – mondta el az ÉVOSZ elnöke.

Komoly gondot jelent ugyanakkor, hogy továbbra is kevesen választják az építőipari szakmunkás képzéseket: évfolyamonként csupán mintegy 6500 diák tanul ilyen középiskolában. Közülük is rengetegen lemorzsolódnak, a végzés évére 4 ezerre csökken a diákok létszáma

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak