Szanyi Tibor: Az ellenzéki összefogás nem akar kormányváltást

baloldali politika Hit Rádió Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom IgenSzocializmust ISZOMM Kádár János Terv Szanyi Tibor

 

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, egy baloldali párt, a Kádár János választási programmal együtt, és természetesen a politikai programmal, ami az Igen Szocializmus nevet viseli – mondta el Szanyi Tibor, a párt miniszterelnök-jelöltje a Hit Rádióban.

Az ISZOMM párt, a baloldali programjaikkal, biztosak abban, hogy akár 5%-nál is többre bíztosítják majd a válsztópolgárok, hisz az ország egyharamada biztos hogy baloldali kötödésű – mondta a párt alapítója. Szanyi Tibor leszögezte, hogy a szociális válságot akarja az ISZOMM párt leküzdeni elsősorban.

Az Igen Szolidaritás meg akarja jeleníteni a magyar baloldal érdekeit az országgyűlésben. A párt alelnöke hangsúlyozta, hogy a párt azért is dolgozik, hogy megértesse a baloldali értékrendű emberekkel, akik őszintén akarják az ország javát, azoknak az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozglom párt az egyetlen alternatíva. Az ISZOMM párt tagjai, jelöltjei óhatatlanul megmutattja azt, hogy személyeikben is azok, akiket képviselni akarnak.

Egy újabb milliárdos nevezett be miniszterelnök-jelöltnek, aki nem más, mint Gattyán György – hangsúlyozta Szanyi. Az ellenzéki összefogásról azt gondolja Szanyi Tibor, hogy nem is akar kormányváltást, hisz nincs semmilyen mondanivalójuk.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak