Nincs prémium, viszont 11 százalékkal emelik a nyugdíjat Romániában

emelés javaslatok nyugdíj Románia

 

Rareș Bogdan kormányalakítási tárgyalásokról, illetve többek között a nyugdíjakról számolt be csütörtökön a parlamentben a sajtónak – írja az erdely.ma.

A kormányprogram kidolgozása nehézkesen halad, mert a liberálisok és a szociáldemokraták eltérő álláspontot képviselnek gazdasági és szociális kérdésekben. Rareș Bogdan szerint a Szociáldemokrata Párt által javasolt intézkedések alkalmazása összesen 26 milliárd lejjel terhelné meg a költségvetést, és ez az összeg nem áll rendelkezésre.

A politikus elmondta, hogy a jelenlegi kormány a nyugdíjak 7%-os emelését tervezte január elsejétől, de szerinte az emelés a költségvetés veszélyeztetése nélkül lehetne akár 11%-os is.

A PNL első alelnöke a progresszív adó bevezetésére vonatkozó szociáldemokrata javaslat kapcsán aztmondta, a liberálisok ragaszkodnak az egységes adókulcshoz, és Románia kapitalizmusban él.

Fotó: Getty Images

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak