A szegényeket nyomorba taszító magas élelmiszerárakat már a középosztály is érzi

árak rekord segítség súlyos anyagi helyzetek

 

Farkas Gábor a Szegényeket Támogató Alap programvezetője sem tudja, hogy medig tudják segíteni azokat a családokat, akik napról napra élnek – írja a Népszava.

Nehezebb azoknak a dolga, akik nem kapnak rendszeres havi fizetést, hanem alkalmi munkákból, napszámból élnek.

A 9 éves rekordra növő infláció már nemcsak a máról holnapra élőket hozza súlyos helyzetbe, hanem a középosztálybelieket is erőteljesen lemondásra kényszeríti.

Egy liter olaj ára már majdnem a 800 forint, és egy kiló kenyeret sem tudnak 400 forint alatt megvenni, így egyre inkább áttérnek az olcsóbb, nem húsban, hanem tésztában és krumpliban gazdag étrendre – mondta el, egy Egerszóláton élő 3 gyermekes anyuka.

Van, ahol már a napi kenyér megvásárlása is nehézségekbe ütközik. Az egri SZETA 100 családnak biztosítja a városi krisnások segítségével a napi egyszeri meleg ételt, ami leves vagy főzelék, de sokan azért jönnek el hozzájuk, mert e mellé jár még némi kenyér is.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak