Matolcsy bevallotta, hogy félrekezelték a válságot

Gazdasági bizottság közlemény Székely Sándor

 

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) számára komoly aggodalmakat okozott Matolcsy György jegybankelnök mai szereplése az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt – írják friss pártközleményükben.

Székely Sándor országgyűlési képviselő megengedhetetlennek tartja, hogy midőn az egy főre jutó magyar GDP az EU-átlag háromnegyede körül alakul, addig a hazai átlagbér csak az EU átlag felének szintjét éri el.

Ez az arány sajnos még romlani fog az eleresztett és vágtató hazai infláció okán, s a jelek szerint az MNB nem kíván érdemben eleget tenni alapfeladatának, az árstabilitás biztosításának – olvasható az ISZOMM közleményében.

Matolcsy György becsületére váljék, hogy jegybankelnöki kudarcait beismerte. Ennek egyik tétele, hogy Ausztria gazdasági helyzetének magyar utolérését a 2019-ben mondott 2030. helyett immár 2040-re tette. Szerinte az euró magyarországi bevezetése ugyancsak a még távolabbi jövőbe tolódott, t.i. amikor majd erős lesz a magyar gazdaság, ami tehát folyamatosan gyengül. Szomorú tényként rögzíthetjük, hogy az MNB elnöke szerint a magyar lakosság a megélhetését egyre nagyobb mértékben hitelfelvételekből biztosítja – mondta el lapunknak Székely Sándor.

Fenti okoknál fogva az ISZOMM úgy látja, hogy Matolcsy György távozása a jegybank éléről komoly hozzájárulás lehetne a pénzpiacok megnyugtatása, és az infláció leszorítása tekintetében. Emellett a párt fenntartja célkitűzését, hogy a magyarországi minimálbér havi nettó 250.000 forint legyen – szögezte le Székely Sándor.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Marco Rossi, nagy semmi taktikája

A jereváni mérkőzés után egy dolog biztos: Marco Rossi immár nemcsak a magyar válogatott szövetségi kapitánya, hanem a taktikai semmitmondás mesterének koronázatlan királya.
Amit az első