Kövér László eladná a Parlament épületét

Kövér László

Vevőt keres a Parlament hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére az Országgyűlés vezetése – tudta meg a Szócikk. Kövér László házelnök számos ötlettel előállt már a Parlament hasznosítására, a magyar állam legértékesebb ingatlanának dobra verése azonban eddig elképzelhetetlennek tűnt.

A Szócikk információink szerint

AZ ORSZÁGOT VEZETŐ KOALÍCIÓHOZ KÖZEL ÁLLÓ ÜZLETI KÖRÖK MÁR MEG IS TETTÉK AZ ELSŐ LÉPÉSEKET A MAGYAR ÁLLAM MINDEN BIZONNYAL LEGÉRTÉKESEBB INGATLANÁNAK ELADÁSA ÉRDEKÉBEN.

Kövér Lászlóék terve azért is meglepő, mert annak idején a leköszönő szocialista parlamenti vezetés nyilatkozata szerint mintegy 3000 milliárd forintnyi nyugdíjpénzhez férhettek hozzá a Parlament irányításának átvételekor.

A szóban forgó, a belváros szívében hatalmas telken fekvő épület mind külső tömeghatásában, mind belső enteriőrjében méltán tekinthető a 19-20. század fordulója egyik nagy alkotásának az európai kontinensen. Az Országház éppen úgy hazánk fővárosát reprezentáló épületté vált, mint Sir Charles Barry londoni parlamentje a brit fővárosnak.

Az Országház patinás épülete műemléki védelem alatt áll, és egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik.

Budapest egyik legértékesebb ingatlana, amelynek hasznosítása tekintélyes jövedelmet hozhatna az azt megvásárló befektető számára, amennyiben sikerülne megszereznie a szükséges engedélyeket egy profitalapú projekt megvalósításához.

Maga az épület 268 m hosszú, 123 m széles és 96 m magas, alapterülete 17 745 négyzetméter, térfogata 473 000 köbméter. Központi eleme a kupola, amelynek két oldalán emelkedik a képviselőház (ma az Országgyűlés) és a volt főrendiház (ma Kongresszusi terem) ülésterme. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és a szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség található a főváros V. kerületének központi részén, ahol már most is számos luxusszálloda és felkapott irodaház található, így nem nehéz elképzelni, hogy lenne befektető, aki fantáziát lát akár még egy ilyen hatalmas beruházásban is.

AZ ELADÁSRA SZÁNT INGATLAN KÖZPONTI HELYZETE, MÉRETE MÁR ÖNMAGÁBAN TÖBB TÍZMILLIÁRD FORINTOS NAGYSÁGRENDŰ TRANZAKCIÓT VETÍT ELŐRE.

Az országgyűlés elnökének korábban számos fölvetése is volt már a Parlament telkének és a rajta álló épületnek a hasznosítására, de ezek között az ingatlan magánkézbe adása hivatalosan eddig nem szerepelt.

Kövér László nem reagált eddig a szocikk.hu információjára, de nem is kerestük őt.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak