Székely Sándor: Akkora az áremelkedés, hogy az ISZOMM 250 ezer nettós minimálbére sem lesz elegendő jövőre

emberek érdekei Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ISZOMM Székely Sándor

 

Lehet, hogy 10 év alatt 70%-kal nőtt a minimálbér, de a létfontosságú élelmiszerek árai havonta 20%-kal is emelkednek – mondta el Székely Sándor, az ISZOMM országgyűllési képviselője a Hír TV -ben.

Az ISZOMM képviselője világossá tette, hogy a magyar dolgozóknak az nem segítség, hogy az elképesztően alacsony bérüket  20%-kal megemelik akkor, amikor nyugat-európai árakon lehet vásárolni a közértekben.

Az Igen Szolidaritás alelnöke hangsúlyozta, hogy az emberek azt érzik, hogy a fizetésük hónapok alatt értéktelenedik el. Ezért az ISZOMM, a minimálbért havi nettó 250.000 ezer forintra, a nyugdíjat minimum havi 150.000 forintra, a családi pótlékot gyermekenként 50.000 forintra, illetve az egészségügyben, rendvédelemben, oktatásban, kultúrában dolgozóknak a bérét havi nettó 350.000 forintra emelné – nyomatékosította Székely Sándor.

A párt alapítója leszögezte, hogy ma Magyarországon kapitalizmus van, ennek egyik nyertese a multinacionális cégek. Hisz számolatlanul viszik ki a pénzt az országból, őrült nagy mennyiségben. Ezek, a szinte adózatlan osztalékoknak az elosztásában változtatni kell minél hamarabb a dolgozók részére – emelte ki Székely.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak