ALAVJU Magyarország – így aláz a politikus

alavju alázás Békemenet

Szombaton a Békemeneten az Orbán Viktorba szerelmes vagyok típusú szavazó felrajzolt egy nagy szívet, és mellé írta, hogy Orbán Viktor ALAVJU. Csak úgy fonetikusan rajzolta fel az angol nyelven ismert „szeretlektédeget”.

Egyébként lehet, hogy egy vicces kedvű tinédzsernéni akciója volt, de a lényegen nem változtat. Mert itt most a kép utóéletéről szól a dolgozat.

Természetesen minden fotós lefotózta, a kép elterjedt, újkori nyelvben szólva megmémesült. A másokat, főleg embereket megalázó, kiröhögő fotókkal ezt szokta volt csinálni az Internet, mint olyan.

A cikk fenti illusztrációja tűpontosan mutatja be Magyarország jelenlegi állapotát. Szabó Tímea ezzel az egy képpel azonosította a Békemenet százezres tömegét, finoman idézőjelbe téve a rendezvény nevét. A képpel azt tudatja több méteres magasságból a híres ellenzéki politikus, hogy a békemenetesek nem tudnak helyesen írni, ezért egyértelműen buták, és természetesen a hülyék mennek Békemenetre. Konklúzió: lehet rajtuk röhögni.

Szabó másodközlése sok ezer kommentet megosztást, lájkot ért meg. Erre iszik a magyar. A bántásra, a mások megalázására, kiröhögésére, megvetésére. A nagyképű dölyfösségre, a mások lenézésére.

Szabó Tímea ugyanabba a Márki-Zay féle mocsokban tapicskol, amely társadalmi normává akarja tenni a gyerekbántalmazást, a nagy nyilvánosság előtt történt megbélyegzést, buzizást, cigányozást. Az Internet ezt már régóta szállítja, az exindexes, 444-es Uj Péter és válogatott internetes haverjai nagyon jól élnek évtizedek óta abból a nyilvánosságból, ami a mások bántalmazására épül. Rántott húst eszel szandálban te idióta? 

Erre iszik a nép.

Ez a típusú kommunikáció alázza pl. egy hete Székely Sándor országgyűlési képviselőt, aki csupán annyit tett, hogy megkérdezte nyilvánosan a politikusoktól, hogy vajon miért alakítson frakciót olyan párt az Országgyűlésben, akire senki sem szavaz?

Székelyt a gyerekverő Márki-Zay miniszterelnök-jelölt álellenzéki fideszbérencnek nevezte , az arctalan kommentmezőben pedig anyabaszó, aljas rohadt szarházinak is nevezték.

Lehet fel kéne írnia egy táblára, hogy

ALAVJU Mindenki!

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak