Az Igen Szolidaritás mellőzi egyes események kiragadását, s inkább az eredményekre koncentrál, természetesen fejet hajtva az áldozatok emléke előtt

1956 Huszti Andrea Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom IgenSzocializmust közlemény megemlékezés

 

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom úgy emlékezik meg az 1956-os magyarországi fordulatokról, amelyek következtében az ország egyszer s mindenkorra leszámolt a baloldaliság megerőszakolásával, s végső fokon soha nem látott szociális felemelkedésbe kezdett – írja friss közleményükben.

A kádári konszolidáció megmutatta, hogy a világpolitikai szorításokkal dacolva is lehet a mindenkire kiterjedő jóllét’ irányába haladni. Igénytelen, ócska viskók helyett milliószámra épültek korszerűbb lakások, megszűnt az éhezés és az alultápláltság minden formája. Kialakult a társadalombiztosítás alapú egészségügy, gyermekjóléti szolgáltatások sokasága állt elő, a magyar vidék megtelt élettel, a tanulás kiváltságból elvárássá vált, és megszilárdultak a közösségi tulajdonviszonyok, főként a szövetkezetek – emelte ki Huszti Andrea.

A kapitalista viszonyok újraélesztését sokan ’56 későbbi hozományának tekintették, hiszen a jelszó a szociális piacgazdaságra való áttérés volt. A rendszerváltoztatás utáni konzervatív és liberális kormányok azonban kiölték a társadalmi szolidaritást, s a baloldali fellángolások csupán a kármentésre szorítkoztak.

Az ISZOMM elnöke elmondta, hogy az Igen Szolidaritásra történelmi feladat hárul. A baloldaliság újrakeretezése, s a pusztító szociális válság felszámolása. Az Igen Szolidaritás, ennek érdekében fogalmazta meg távlati programját Igen, szocializmus néven, illetve adta közre választási programját, a Kádár János Tervet – nyomatékosította Huszti.

Az ISZOMM első lépésként a dolgozói jövedelmek drasztikus megemelését szorgalmazza. Tehát havi nettó 250.000 forintos minimálbért, amely az állami szolgálatban legkevesebb nettó 350.000 forint kell legyen, a 150.000 forintos legkisebb öregségi nyugdíjat, a gyermekenkénti 50.000 forintos családi pótlékot, illetve a létminimum biztosítását a 100.000 forintos, kiegészítő jellegű, minimumjövedelem biztosítását minden felnőttnek, akinek nincs ennyi bevétele – szögezte le az elnök asszony.

Aki jobbot akar, annak természetesen ott van a mai magyar kormány. Aki ennél is jobbot akar, az a baloldaliság köpönyegét ledobó ‘ellenzékre’ számíthat. Aki pedig a legjobbat akarja, az az Igen Szolidaritásra szavaz – hangsúlyozta Huszti Andrea a párt elnöke.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak