Székely Sándor: “Közösen induló pártok közösen alakíthassanak frakciót!”


Székely Sándor, az ISZOMM képviselője szerint, hogy a pártok csak a névlegesen megszerzett szavazatok arányában alakíthassanak országgyűlési képviselőcsoportokat, ezért a mai napon erről szóló határozati javaslatot nyújtott be Kövér Lászlóhoz – irja Székely a Facebookon.

Innen tölthető le a javaslat, ami a Parlament honlapján található: https://www.parlament.hu/irom41/17327/17327.pdf

Pártok közös indulása esetén a frakciójuk is legyen közös, úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki sorokban!

Szekely azt írta, hogy pártja, az ISZOMM is mélyen helyteleníti, hogy olyan pártok, amelyek nem tudnak szert tenni a bejutási küszöböt jelentő 5 %-ra, azok másokra csimpaszkodva úgy tehessenek, mintha kellő társadalmi támogatás állna mögöttük.

Az Igen Szolidaritás önálló frakcióra törekszik. Ehhez legalább 5 százaléknyi szavazatra van szüksége. Ez legyen érvényes mindenkire! – zárja Székely a közleményt.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak

Hazai

Izraelnek joga van az önvédelemhez

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Jichák Hercogot, Izrael Állam elnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
Orbán Viktor a találkozón megerősítette, hogy Magyarország elismeri