A diplomás minimálbér megállapítását kéri a kormánytól a szakszervezet

oktatás szakszervezet

A kormányhivatalok dolgozóinak még a 15 százaléka sem tudja kivenni a járvány alatt felkínált tíznapos pótszabadságot, olyan kevesen vannak a rengeteg feladatra – jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke egy keddi konferencián.

Boros Péterné kiemelte, az elmúlt másfél évben kilenc javaslatot fogalmaztak meg, hogy mivel lehetne csökkenteni a közszféra dolgozóinak terheit és mivel kellene növelni megbecsülésüket, de a kormány egyikről sem tárgyalt velük, ahogy a jövő évre beharangozott adókönnyítések és béremelések hatásáról sem, pedig ezek a legtöbb munkahelyen komoly belső feszültségeket okoznak.

Az MKKSZ elnöke ezért levélben fordult a nagy szakszervezeti szövetségek vezetőihez, hogy közösen kezdeményezzék az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását, ahol egy, a versenyszférától eltérő, a diplomás minimálbért is magába foglaló minimálbér-rendszerről kellene tárgyalniuk, mert tarthatatlan, hogy a 600 ezer közszolgálati dolgozó több mint egyharmada ma minimálbért vagy bérminimumot keres.

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak