Drágább a dohányosok életbiztosítása

biztosítás díjak dohányzás Haláleset

 

A dohányzás az alkohol után a második legtöbb áldozatot követelő élvezeti cikk, a felnőtt lakosság egyharmada dohányzik rendszeresen – írja a pénzcentrum.

2018-ban a halálesetek 21%-a, legalább 28 000 fő halála volt összefüggésben a dohányzással. Nem véletlen, hogy a biztosítók is számolnak a dohányzás kockázatával, amikor meghatározzák egy biztosítási termék díját. A díjkülönbség összege akár 1 millió forint is lehet.

A piaci gyakorlat szerint a biztosítók úgynevezett kotinin, vagy szárazvérteszttel állapítják meg, hogy az adott ügyfél jogosult -e az alacsonyabb, nemdohányzó díjra. Ez a szerződéskötés előtt történik, és az ujjbegyből vett vérminta alapján végzik el a vizsgálatot. Negatív teszt esetén a biztosítási szerződés megköthető a nemdohányzó díjjal. Ha a biztosítási tartam során valaki dohányozni kezdett, azt be kell jelentenie a biztosítónak.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkban és a Twitteren is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak