Több százmilliót kapott a kormányfő kedvenc cége

feladatok kedvenc cég Kormányfő közbeszerzés Müpa

 

Újabb jelentős közbeszerzést nyert a kormány kedvenc biztonsági cége, a Valton-SEC Zrt. A társaság kizárólagos joga az állami tulajdonú budapesti Müpa Nonprofit Kft – írja az mfor.hu

A Müpa épületében, vagy külső helyszínen megvalósuló rendezvények jegyszedői, ültetői, hostess és rendezvénybiztosító, kiemelt hostess, valamint ruhatári, ad-hoc irodai adminisztratív szolgáltatások ellátására, nettó 330 millió forintot kap.

Konkrétan a munka sok 100 millió forintjáért ezeket a feladatokat kell ellátni. Beléptetés és közönségirányítás, jegyszedés, ültetés, nézőtéri felügyelet, hostess szolgálat, ruhatár üzemeltetés, VIP vendégek kísérése, és egyéb ad-hoc jellegű adminisztratív feladatok, közreműködés irodai munkákban.

A Valtonnak nem volt versenytársa, csak ő adott be ajánlatot. Korábban egyébként ez a cég nyerte el  sok más megbízás mellett  a Puskás Aréna őrzésének jogát évi 14,4 millió forintért. Két másik, kormányközeli céggel együtt 13 állami intézményre is vigyázhatnak összesen 1,6 milliárd forintért.

Fotó: MTI

  A Szócikk a dolgozók, a dolgozni akarók, illetve az életüket már kidolgozók szava. Újságot lehet szerelemből is írni, de amíg a pofánk egyre nagyobb, a zsemlénk egyre kisebb! Kérjük, hogy támogasd a SZÓCIKK működését az alábbi számlaszámon:

MagNet Bank: 16200106-11517878 IBAN: HU88 1620 0106 1151 7878 0000 0000

Posztjaink kommentálhatók a Facebookon, várunk Facebook-csoportunkba is. Ám te is írhatsz, te is szólhatsz képpel és hanggal, amit viszont mi olvasunk, hallunk, nézünk, sőt, akár közreadunk. Leveled várjuk az info@szocikk.hu címen.

Kapcsolódó tartalmak